.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Palira emlékezve
.
Hátralapozás 24 Előrelapozás
.
Seresné Kapu Márti

Drága Évi!

Palit kb. 17 évvel ezelőtt ismertem meg Vásárhelyen.
Fényadással kapcsolatos előadást tartott, a terem zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel.
Emlékszem, áhitattal hallgattuk szavait. Ezen az előadáson sokat hivatkozott Rád, és az akkor kicsi Palikára - "aki tanítani született a családba"!
Medárd akkor volt pocaklakó - nem igazán értettem, hogy mit is jelent ez, pedig Márti lányom 6 éves volt ekkor. Később tudatosult bennem az üzenet.

Sokat tanulhattunk Tőle a szeretetről, hogy teljes odafordulással tudjuk elfogadni a másik embert, feltételek nélkül, úgy, ahogy van. Segített abban, hogy megtaláljuk lényegi önmagunkat. "Minden ember szeméből Isten néz Ránk" - mondta!

Palitól tanultuk a FÉNYADÁST, hogy viszonzásvárás nélkül szolgáljunk, segítsünk, elfogadjunk.
Köszönet és hála érte!

Életem egyik legmeghatározóbb néhány napját tölthettem Százhalombattán, ahol országos Fényadótáborban vehettem részt, eljöttek velem a gyerekeim is, az akkor 4 éves Medárd és 11 éves Márti, sőt a szüleim is csatlakoztak hozzánk néhány vásárhelyi ismerőssel!

Emlékszem, a fiam nem játszani ment, hanem jött Pali előadásait hallgatni, áhitattal, komoly érdeklődéssel figyelte minden szavát!

Boldog vagyok, hogy ismerhettem Palit!
Emlékezzünk Reá szeretettel!

Seresné Kapu Márti

________________________
.
A lap tetejére
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_