.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Vázlatok a fényadásról
.
Albertus István
.
Hátralapozás 1a Előrelapozás
.
A FÉNYADÁSRÓL

1. Miért éppen ez a neve?

Az 1980-as évek vége felé felkérték Biegelbauer Pált, hogy tartson egy előadást, amivel szellemileg is kárpótolhatnának egy elmaradt Mahikari fényadó tanfolyamra jelentkezett hallgatóságot.
Az előadásának Pali a "Fényadás" címet adta, de saját életfilozófiájának az alapjait és lényegét tanította a hallgatóinak. (Ezt követően Pali egyre több felkérést kapott az ország, sőt a világ különböző pontjairól hasonló előadások tartására, amiket "fényadó kurzus" címmel, meg is tartott).

2. A fényadó kurzusok célja?

Hozzásegíteni a hallgatókat önmaguk és a környezetük mélyebb és valóságosabb megismeréséhez, megértéséhez, elfogadásához (önmagunk megvalósításához, önmagunk és mások szeretetéhez, azaz elfogadásához).

3. Közeledés a valósághoz

Mindannyian észleljük és próbáljuk értelmezni a minket körülvevő világot, így létrehozunk egy világképet az érzéseink és a tapasztalataink alapján. Mivel a megismerésünknél korlátokba ütközünk, ráadásul az általunk megismerhető világ csak a "jéghegy csúcsa", ezért a mi világképünk a valósághoz képest mindig hiányos lesz. Egy a valóság, de ahány ember, annyi világkép létezik. A valóság képét a legjobban az összes ember világképeinek összessége közelíti meg. A különböző emberek különböző világképei nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Ez az elfogadásunk és a tanulásunk egyik alapja. (Elfogadni egyenlő megérteni, nem egyenlő egyetérteni). A többi ember nézőpontját megismerve és megértve egyre valóságazonosabb világkép felépítésére nyílik lehetőségünk.

4. Ki vagyok én?

Mivel a valóságról alkotott képünk hiányos, nyilvánvaló, hogy az önmagunkról alkotott képünk is hamis.
Én nem egyenlő Én-kép (Az énképünket a környezetünk visszajelzéseiből alakítjuk ki, nem rólunk szól, nem belőlünk ered, nem azok vagyunk, akiknek gondoljuk magunkat).
De a kérdés nem az, hogy milyen vagyok, hanem, hogy ki vagyok.

Ki vagyok én?

Egy dolog lényege az, amitől a dolog az, ami.
Egy ember lényege az, amitől az ember az, aki.
Egy ember a születésétől a haláláig ugyanaz a személy, bár közben nem ugyanolyan.
Keressük meg magunkban az állandót, amitől ugyanaz vagyok, mint mondjuk 25 évvel ezelőtt.
Ha a megismerhetőség felől közelítünk, akkor van:
a) testem (nem állandó, 7 évente teljesen lecserélődik, vagyis én nem vagyok azonos a testemmel)
b) pszichém egyenlő lelkem (nem állandó, másképp láttam a dolgokat régen, másképp fogom látni a jövőben, nem vagyok azonos a pszichémmel).

A testem és a lelkem csak a birtokaim. Én az az állandó vagyok, akinek van teste és lelke.
De ez a lényegi énünk már közvetlenül nem megismerhető, mert csak az anyagi létsík az, ami közvetlenül megismerhető, a szellemi létsík már csak közvetetten, az anyagon hagyott nyomokból ismerhető meg, de ezek után a megismerés határaiba, falaiba ütközünk, holott korántsem kaptunk még választ arra, hogy ki vagyok én?

Mivel a megismerésünk a különbségtevésen alapul, a világ bizonyos részei rejtve maradnak a megismerésünk számára. Például az egység, a teljesség, a végtelen az értelmünkkel feldolgozhatatlan.

Éppen ezért azt, hogy kik vagyunk lényegileg, nem logikailag kell kikövetkeztetnünk, hanem annak révén, akik vagyunk. Ezt legbelül mindig is érezzük és "tudjuk".

Van valami, ami a születésünktől a halálunkig állandó bennünk. Például az, hogy élünk.
Ha megvizsgáljuk, hogy honnan kaptuk az életünket, azt látjuk, hogy minden létező egy előtte való létezőtől kapta a létét: a szüleitől.
Ám minden létező nem kaphatta egy előtte valótól a létét, hisz ami volt úgy, hogy nem volt, az lesz úgy, hogy nem lesz. Más szóval, ami múlandó, az valamikor valamiből keletkezett, így előbb-utóbb eljutunk az első létezőig, aki nem kaphatta egy előtte valótól a létét, hisz Ő az első létező. Vagyis a mindenség két részre osztható: a mindig létezőre, azaz az Abszolút-létezőre, és az általunk megismerhető világra, azaz az esetleges létezésre.

Mivel a megismerésünk az esetleges lét megtapasztalásain és az agyunk különbségtevő képességén alapul, az Abszolút-létező számunkra a megismerés határán túl van. Ezért is van annyiféle istenkép a világban. (istenkép nem egyenlő ISTEN.

5. Saját fényadó istenképem, és Isten és az ember viszonya

Ha van esetleges lét, kell lennie Abszolút-létezőnek is, hisz az esetleges lét nem okadatolja önmagát.
Az Abszolút-létező nem lehet egy halott anyag, hanem inkább egy intelligens tervező, aki mindig van és él, hisz az Ő életét adja tovább minden esetleges létező az utódjának.
Az Abszolút-létező egyenlő a szeretettel, egyenlő a teljes odaadottsággal (semmiért egészen).

Azt, hogy a megismerésünk számára elérhetetlen a lényeg, és, hogy kik vagyunk valójában, Szabó Lőrinc így fogalmazta meg:

"Ez vagy te"
"Vágd meg e fügét! Mi van benne? Csak mag?
Vágd szét a magvat!
Mit látsz? Semmit? - Ez a semmi a magban,
ez nő meg fává, ez a láthatatlan:
ez a lélek, a mindenség csírája,
ez a valóság, ez a könnyű pára,
tudod-e?

Eltűnik, mintha sót teszel a vízbe,
de ott az íze:
mindenen átcsap az örök lehellet:
az Isten él, az Isten A Te Lelked:
ez a valóság, melynek nincs halála,
ez a mindenség, ez a könnyű pára:
E z V a g y T e!"

Ha visszamegyünk az időben az ősrobbanás elé, amikor csak az első létező, az Abszolút-létező volt, felmerül a kérdés, hogy miből lett az esetleges lét? Mivel a semmiből nem lesz valami, nyilvánvaló, hogy az Abszolút-létező, önmagából hozta létre az esetleges létet. Ezért minden élet szent. Mivel az Abszolút-létező maga a szeretet, és a szeretet megosztásra vágyik, az esetleges lét célja az, hogy legyen valaki, akivel megosztató a szeretet, az öröm, a teljesség. Ezért jön létre az evolúció csúcsán az ember, a szabad létező.
Ám mindannyiunkban ott él a két ősi ösztön, a létfenntartás és a fajfenntartás ösztöne, amit összevonhatunk eggyé, a "jót magamévá tevés" ösztönévé. Amikor megszületünk a világba, meztelenül, ahol már minden valakié, semmink sincs. Aztán az életünk során begyűjtünk, felhalmozunk minden "jót", egyre gazdagabbak leszünk. Mi (az emberek) vagyunk az esetleges lét csúcslétezői, mégis üresnek, magányosnak, boldogtalannak érezzük magunkat. Miért? Mert ezidáig még csak a gondolkodó állat életét éljük.
A szerelem az első lépcső, amikor megérint bennünket a szeretet egysége, teljessége.
Amikor megtapasztaltjuk, hogy aki szeret, az boldog, hogy akkor vagyok teljes, akkor vagyok egész, amikor odaajándékozom magamat a másiknak, amikor a "Te" fontosabb lesz számomra önmagamnál, akkor vagyok az igazi önmagam.

A szerelemmel két nagy baj van: az, hogy múlandó, és az, hogy a döntésemtől független, mikor kibe és meddig lehetek szerelmes. Olyan, mint egy demó vagy egy filmelőzetes. Ajándékba kapom, a másikat könnyedén elfogadom, szépnek, gyönyörűnek látom és boldog vagyok, amíg a szerelem tart.

A szeretetnek azonban van egy másik fajtája is, igaz ezért sokkal jobban meg kell dolgoznom, mint a szerelemért. Mivel szabad vagyok, bármikor dönthetek úgy, hogy valakit szeretek. Nem kell, hogy szimpatikus legyen, nem kell, hogy jó legyen hozzám, én elfogadhatom őt annak aki, és olyannak amilyen, és segítő szándékkal, szeretettel fordulhatok felé. Ez a fényadás.
Amikor sikerül megvalósítanom, hogy akkor és ott önmagamat (az egómat) háttérbe szorítom, és Te leszel számomra a fontosabb, ilyenkor adok fényt, ilyenkor szeretlek. Természetesen nem tudunk mindig mindenkit elfogadni. Ilyenkor nem fényt adunk, ami nem baj, csak tudjuk, hogy erről a másik nem tehet, egyedül és kizárólag bennünk van a hiba. Nem veszem észre a másik csúf külseje, agresszív viselkedése mögött a gyenge, védetlen, kiszolgáltatott, szeretetre vágyó személyt, hogy az előítéleteim és a felszín mögött nem látom a valódi, a szerethető embert.

Az Abszolút-létező nem igazságos, mert a szeretet túl van az igazságosságon. A szeretet egy egyirányú áradás. Aki szeret, az szabad. Nem függ a másiktól, nem egy puszta reakció a másik cselekedeteire. Azért mert a környezetem "rossz" hozzám, nem kell nekem is rosszá válnom, hisz szabad vagyok.
"Eddig azt mondták nektek, hogy szemet szemért, fogat fogért" (egyensúlyt hoz létre, igazságos). Jézus mégis azt tanácsolja ehelyett, hogy "ha megütik a jobb orcádat, tartsd oda a balt is!" A szeretet lemond az erő alkalmazásáról, éppen ezért, aki szeret, az gyenge, védetlen és kiszolgáltatott, mint Jézus a kereszten. Ugyanakkor ehhez kell a legnagyobb erő, hogy valaki fel merje vállalni ezt a teljes odaadottságot, hogy szeressen. "Aki szeretetben él Istenben él és Isten őbenne." Vagyis az ember nem csak mikrokozmosz, hanem mikroTheosz is lehet, amikor szeret. (Az ember hasonlatos Istenez, de Isten nem olyan, mint az ember. A vízcsepp hasonlatos a tengerhez, de a tenger nem egyenlő a vízcseppel.) Az ember a testével kapcsolódik, részese az ANYAGI LÉTSÍKNAK, pszichéjével kapcsolódik és részese a SZELLEMI LÉTSÍKNAK, lényegi énje és az élete révén kapcsolódik az ABSZOLÚT-LÉTEZŐHÖZ. Amíg az ember él, addig ez a három összetevője egy osztatlan egységként működik.

Szabó Lőrinc így ír a "Házasság" című versében:
..."Legyen büszkeséged önként választani a vereséget",
(választása csak az erősebbnek van, megkegyelmezhet, vagy megsemmisíthet),
"s újjászületel, mint a virágban a föld ízei és a nap sugara."...

Vagyis ha igazán szeretsz, akkor teljesedsz ki, akkor valósítod meg az igazi önmagadat. Ez akkora változás lesz, mint amikor a mocskos, sáros földből kinő egy gyönyörű illatos virág.

A fényadó célja ennek a feltétel nélküli szeretetnek a megtanulása, gyakorlása. Mellesleg aki szeret, az boldog.
Szeretni nehéz, és nem okos dolog. Nem hiszem, hogy szavakkal bárki képes lenne meggyőzni arról, hogy szeressek.

6. Az eszköztelen "gyógyítás"

A fényadás gyógyító része mindannyiunknak egy nagy lehetőség a szeretet kipróbálására, megélésére, gyakorlására. Ilyenkor közvetlenül tapasztalhatjuk meg, hogy milyen jó nekünk is, hogy teljesen a másik felé fordulunk. Elfogadjuk őt annak aki, és olyannak amilyen, minden változtatni akarás és viszonzásvárás nélkül, és mi lepődünk meg a legjobban, amikor már ettől is gyógyulnak meg betegek. Megtapasztaljuk, hogy jó együtt lenni másokkal, jó szeretni és jó odaadottnak lenni.

A fényadást nagyon sokan a kézrátételes gyógyításokhoz sorolják, és összekeverik a Reiki vagy Mahikari fényadással, holott a fényadásnak ez a formája nem sorolható a gyógyító eljárások közé, mivel itt gyógyítás nincs, csak esetleges gyógyulás.
A hagyományos gyógyítások betegség-központúak. A betegséget valami rossznak, valami szerencsétlenségnek, testi üzemzavarnak, hibának tekintik, és különböző módszerekkel próbálják megszüntetni a betegség tüneteit. Pl. a Reikis fényadó, energiát fókuszál, és áramoltat magán keresztül a beteg energiahiányos pontjaira. Célja a beteg panaszainak megszüntetése.
A fényadó a betegségeket nem ellenségnek tekinti, hanem jelzésnek, segítségnek. Amíg lelkileg egyensúlyban vagyunk, az immunrendszerünk képes arra, hogy megvédjen bennünket a betegségektől. Amint valakit, vagy valamit elutasítunk az életünkben, az elkezd idegesíteni, zavarni bennünket. Minden szervünknek megvan a pszichés megfelelője. Pl. fogak, köröm, epe egyenlő agresszió, térd egyenlő alázat, vér egyenlő életerő, ha j egyenlő szabadság. Szervi tüneteink jelzik, hogy hol szakadtunk el a valóságtól, és betegségeink lehetőséget, segítséget nyújtanak számunkra a változásoz. Pl. nagyképű, beképzelt vagyok, és azt hiszem, hogy nincs szükségem senkire. Megbetegszem, és örülök, hogy valaki ápol, mellettem van. A szenvedéseim érzékenyebbé tesznek mások szenvedéseire, a valóságra.
Éppen ezért a fényadó nem akarja elvenni a (betegséget) lehetőséget, a másik személytől, hogy megváltozhasson, sőt, próbálja hozzásegíteni a változáshoz, a belső egyensúlya visszaállításához, a gyógyulásoz. De ehhez semmilyen erőt nem alkalmaz, és ha a beteg nem akar meggyógyulni, azt is tiszteletben tartja. A fényadás középpontjában a másik ember áll. Személyválogatás, feltételszabás és viszonzásvárás nélkül elfogadom a másikat annak, aki, és olyannak, amilyen. Ott és akkor Ő a számomra a legfontosabb. És hogy ezt hogyan hozom a tudomására, az tőlem és az adott körülményektől függ. Egy beteg embert leginkább a betegsége foglalkoztatja, ezért náluk általában az együttérzésünket és a szeretetünket azzal tudjuk leginkább kifejezni, ha mi is odafigyelünk a betegségükre.

Az eszköztelen gyógyítás technikája

1. Belső csendet hozunk létre magunkban.
Egyenes derékkal ülünk, lábainkat keresztbe rakjuk, két tenyerünket összezárjuk, a szívgödrünk fölé tesszük, mintha imádkoznánk. Behunyjuk a szemünket, és csak a lélegzetünkre figyelünk. Ponttá válunk. Megszűnünk önmagunknak lenni.

2. Kinyitjuk a szemünket, és megpillantjuk magunk előtt a másik embert. Számunkra most Ő a legfontosabb. A fájó testrésze fölé tesszük a kezünket, kb. 30 cm-re. Ha nem kellemetlen neki, nem fájdalmas, a fájó testrészre is tehetjük a kezünket. Pl. a vesék fölött kifejezetten kellemes meleget szoktak érezni.

3. A fényadás alatt nyitva van a szemünk, és a másik embert nézzük, hisz Ő a legfontosabb.

4. Semmit nem akarunk, csak szeretjük a másikat ("legyen meg a TE akaratod!" Istené). Amíg ezt betartjuk, a fényadással nem tudunk ártani.

5. Egy-egy alkalom legalább 7 percig tartson.

6. A 7 perc után összezárjuk a kezünket és kész.

Néhány intelem

Kezdő fényadóknál előfordulhat, hogy annyira szeretnének segíteni, hogy különböző gyógyító szándékú gondolatokat fogalmaznak meg.
Viszont ilyenkor ez már nem fényadás, hanem bioenergia, amivel egy magasabb bioenergiájú tudatlan alkalmazó kárt is okozhat a másiknak. Hogy ilyenkor se árthassunk, van néhány tanács, amit ha betartunk, biztosan nem fogunk ártani segítség helyett.

1. Gyerekeknek ivarérettség előtt ne adjunk fényt a homlokukra.

2. Skizofréneknek, vagy akiknek agyműtétje volt, ne adjunk homlokra fényt.

3. Egészséges felnőtteknek a homlokukra naponta csak egyszer, 7 percig adjunk fényt.

Máshova bárkinek, bármennyi fényt (szeretetet) adhatunk.

7. Hogyan változtassuk meg a világot?

Azért vagyunk, hogy másokért legyünk! De mivel a másik embert elfogadom annak aki, és olyannak amilyen, direkt módon változtatni csak a saját életemen tudok. Vagyis érted a legtöbbet azzal tehetem, ha előbb a saját életemben teszek rendet, magamat változtatom. A többi embert megismerem, megértem, elfogadom és szeretem.

Albertus István, 7521 Kaposmérő,
Kossuth L. u. 32.
asteven@freemail.hu

________________________
.
A lap tetejére
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_