.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Vázlatok a fényadásról
.
Albertus István
.
Hátralapozás 1b Előrelapozás
.
A PÁRKAPCSOLAT

Párkapcsolatokról, fényadó szemmel

Hamvas Béla szerint mindannyiunk életében egyidejűleg két történet fut, van jelen, egy látható és egy láthatatlan. A látható az, amilyennek a környezetünk látja az életünket, minket, a láthatatlan az, amilyennek mi megéljük az életünket, az érzéseinket. Úgy tűnik, többségünk egyre nagyobb hangsúlyt ad a látható történetnek, és a láthatatlant egyre jobban elhanyagolja. Pedig az életünk lényegi kérdései, hogy boldogok leszünk vagy nem, a párkapcsolataink minősége szinte kizárólag a láthatatlan történetben dől el.

1. Ösztönalapú emberi kapcsolatok

Az embert a középkorban gondolkodó állatnak tartották. Az állatvilág fejlődését, fennmaradását két fő törvény működteti, a létfenntartás és a fajfenntartás ösztöne. Mindez természetesen az embernél is megtalálható, de ott ezt a "minden jót magamévá akarok tenni" törvénynek hívjuk.
Azt jelenti, hogy meg akarunk szerezni és birtokolni akarunk mindent, ami számunkra örömet, gyönyört okoz. Legyen az étel, ital, használati eszköz, vagy a másik nemű fajtárs.
Viszonyok: Fölérendelt vagyok.
Ezen kapcsolatok középpontjában mindig az egóm áll, a másik személy is csak kielégülésem eszköze.
Állapotom: hiány, félelem, elégedetlenség, magányosság.
Irányultságom: minél többet szeretnék kapni.
Kapni azoktól tudok, akiknek sok van, minél gazdagabbak, minél szebbek, minél tökéletesebbek (a látható történetben, a felszínen).
Minden ember szent, és minden emberi kapcsolat szent, ennek a kapcsolat-fajtának a legfőbb hiánya, hogy ezektől nem leszünk boldogabbak.

2. Szerelem (a szeretet iskolája)

Amikor a környezetünk nevelésének eredményeként, borzasztóan okossá, ezzel egyidejűleg szeretetképtelenné válunk, állítólag ilyenkor ér bennünket utol a szerelem. A környezet értetlenül áll a szerelmesek butasága láttán, mégis azt kell mondjam, hogy a szerelmesek látnak jól. Mindig az lát jól, aki szeret, hisz minden ember szerethető. A szerelmes a lényeget látja, a környezete pedig csak a felszínt. A szerelem legfőbb üzenete, hogy aki szeret, az boldog. Akkor is, ha becsapott, kihasznált az, akit szerettem. Amikor szerettem, amikor neki ajándékoztam magam, boldog voltam.
A szerelemmel két nagy baj van, az egyik, hogy nem tudom szabályozni, hogy mikor és kibe legyek szerelmes, a másik baj, hogy múlandó. Összességében úgy tűnik, hogy a szerelem nem a végső megoldás a boldogságunk eléréséhez, hanem csak egy előzetes, egy demó, ahol megtapasztalhatjuk, hogy van realitása annak, hogy boldogok legyünk.
Azt, hogy a másikat szépnek látjuk, jónak látjuk, hogy elfogadjuk Őt annak aki, és olyannak amilyen, hogy lényegivé válunk, ezt a szerelemben ajándékként kapjuk. Aztán a szerelem elmúltával, visszanyerjük az éleslátásunkat a felszínen, felismerjük, hogy akit szerettünk, az teljesen más, mint amilyennek képzeltük, mint amilyenek mi vagyunk, és megkezdődik a másik "hibáinak" a kijavítása, más szóval az egymástól való elhidegülés, távolodás.
Ha két mágnest egymáshoz közelítek, azok taszítják egymást. Ha ellentétes pólusukkal közelítem egymáshoz, akkor vonzzák egymást. Két ember egymáshoz való vonzódását úgy lehet fenntartani, erősíteni, hogyha mindketten tiszteletben tartják, elfogadják egymás személyiségét, egymás másságát. A másik ember nem megváltoztatható. Minden kísérlet a másik megváltoztatására eredménytelen. A legtöbb amit elérhetünk, hogy a másik önmagát háttérbe szorítva eljátssza az általunk várt szerepet. Lelkileg elkezd távolodni tőlünk, hisz mi nem hagyjuk, hogy mellettünk önmaga lehessen, és megpróbál egy olyan kapcsolatot keresni, ahol talán majd valaki elfogadja őt annak aki, és olyannak amilyen, ahol szerepjátszás nélkül is fontos lehet.
Akit meg akarok változtatni, azt nem fogadtam el, az számomra nem fontos, azt nem szeretem.

Szabadság

Az embernek a cselekvései előtt választási lehetősége van, ezt más szóval úgy mondjuk, hogy szabad. Ez a szabadság nem azt jelenti, hogy ránk nem hatnak az anyagi létsík törvényei, de a szabadságom, a maga tisztaságában, a bensőmben ragyog. "Belül szabad, aki rab volt odakinn...".
Rákényszeríthetnek, hogy olyant mondjak vagy tegyek, amivel nem értek egyet, amivel nem tudok azonosulni, de hogy közben mit gondolok, és hogy valakit szeressek, erre nem lehet kényszeríteni.
Csak az az emberi tett értékes, amit önként, szabadon tett valaki, amivel azonosulni tud. Mindannyian tudjuk, hogy legbelül szabadok vagyunk. Afölött, hogy én kinek ajándékozom oda magamat, hogy kit szeretek, csak én rendelkezem. Senki semmilyen erővel nem tud arra kényszeríteni, hogy őt szeressem. Sőt a legkisebb erőre, erőszakra is legbelül mindannyian egyformán reagálunk: mindent elvehetsz tőlem, de engem nem kapsz meg soha.

Magányosság és csalódások a párkapcsolatokban

Mindannyian átéljük, életünkben akár többször is, hogy elutasítanak, elhagynak bennünket.
A szakítás mindig fájdalommal, szenvedéssel jár. Mivel ezt mi szeretnénk elkerülni, megpróbálunk védekezni ellene. Igyekszünk kizárni a rosszat az életünkből, és csak a jó embereket engedjük közelebb magunkhoz (ahol a jó a mi értékrendszerükkel azonosulni tudó, azt elfogadó ember). Mivel a teljes valóság ismerete egyikünk számára sem elérhető, a valóságról csak hiányos kép-mozaikokat tárolunk az agyunkban, és mert nincs két egyforma ember, ezért bárkivel találkozunk, lesznek köztünk nézeteltérések. Ha a másik nem akar az általam rossz embernek minősítettek közé tartozni, akkor arra kényszerül, hogy ezeket a különbségeket előlem eltitkolja, szerepet játsszon. Kompromisszumot kell kötnie, vagy önmagát adja, de akkor elveszít, mert elhagyom, vagy önmagát háttérbe szorítva olyan szerepeket játszik amilyeneket elvárok tőle. Mindannyian szerepet játszunk abban a hitben, hogy csak időt kell nyernünk, és ha megismernek majd minket, akkor már önmagunkért is szeretni fognak. Aztán ahogy múlik az idő, egyre terhesebbé válik a szerepjátszás, egyre gyakrabban tévesztünk szerepet, ilyenkor csalódnak bennünk. Csalódni annyi, mint szembesülni azzal, hogy a másik nem olyan mint mi, mint amilyennek gondoltuk, hanem más, olyan amilyen. Ilyenkor szakítanak velünk, és ilyenkor szakítunk mi is. Így folyamatosan olyan kapcsolatokban élünk, amik, amíg tartanak, hamisak, üresek, értéktelenek, csak a felszínen léteznek. Olyanok, mintha lenne. Aztán amikor a másiknak már elege van ebből, és megpróbál önmaga lenni, olyannak mutatja magát amilyen ő valójában, amivel tud azonosulni, akkor mi csalódunk benne, kirúgjuk.

A mindenség üzenete

"Létezni annyi, mint odaadottnak lenni. A teremtés Isten odaadottsága. Ezért minden teremtett olyan, mint az Isten. Isten odaadottsága révén létesül, és önmaga odaadottsága révén van (nézzünk körül: minden adja magát - nekünk; a napfény, a szél, a virág, a vízesés, minden ingyenes ajándékként árad)".
Odaadottnak lenni annyi, mint szeretni. Az odaadottságnak nem feltétele a testi odaadottság, mert odaajándékozhatom magamat a másiknak úgy, hogy a testemet nem adtam oda, és odaadhatom a testemet úgy, hogy magamat nem adtam oda.

3. Szeretet-alapú emberi kapcsolatok

Mivel az ember szabad, és tudattal rendelkező lény, lehetősége van dönteni úgy, hogy szembefordul az ösztöni irányultságával. Lehetősége van odaajándékozni másnak, másoknak önmagát, és akár saját érdekeivel ellenkező döntést hozni másokért.
Viszonyok: alárendelt vagyok
Állapotom: teljesség, szeretet
A kapcsolat középpontjában a másik személy van, akkor és ott Ő a legfontosabb számomra.
Irányultságom: segíteni, adni szeretnék.
Adni azoknak tudok, akik rám szorulnak. Minél gyengébbek, védetlenebbek és kiszolgáltatottabbak, annál nagyobb a késztetés, hogy adjunk, hogy szeressünk (pl. kisgyerekek és akik szeretnek).
Mindannyian szeretnénk, ha szeretnének bennünket, és mindannyian szeretnénk szeretni másokat. Számunkra mégis az a kedvezőbb, ha mi szeretünk másokat.
1. Aki szeret, az boldog.
Mivel életünk és lényegi énünk révén mindannyian kapcsolódunk az Abszolút-létezőhöz, ha bárkinek odaajándékozzuk magunkat, megérint bennünket a Teljesség. Mert a mi odaadottságunk már csak egy válasz az Abszolút-létező odaadottságára. A másik emberben az Abszolút-létező vár a mi viszont-szeretetünkre.
2. Amíg én nem tudok szeretni, el sem jut hozzám a másik szeretete. Észre sem veszem, ha szeret valaki engem, és el sem hiszem, hogy szerethető vagyok. Hisz ha én senkit sem tudok szeretni, akkor magától értetődő számomra, hogy mások sem tudnak engem szeretni.
3. Ahhoz, hogy engem bárki megszeressen, a legjobban azzal járulhatok hozzá, ha először én szeretek valakit, ha odaajándékozom magamat valakinek, és cserébe semmit nem várok viszont. Ez a legtöbb, amit tehetünk egy valódi párkapcsolatért.

4. Szeretet-alapú emberi párkapcsolatok

Ha valakit igazán szeretünk, bár az Ő láthatatlan, lényegi énje viszont-szeret minket, mi vágyunk rá, hogy az Ő látható, felszíni és tudatos személye is viszont-szeressen minket.
A párkapcsolat lényege: A két fél önkéntes odaadottsága egymásnak.
Éppen ezért, ha valódi párkapcsolatot szeretnénk, le kell mondanunk a másik bármilyen jellegű megváltoztatásáról.
A valóság világába nem az elképzeléseinkkel, hanem azok elengedésével, nem a változtatással, hanem az elfogadással léphetünk.
A valóság világa a szeretet világa. A szeretet az egyetlen valóság.
A valódi kapcsolatnál mindkét fél szabad, bármit tehetnek, bármikor elhagyhatják egymást, mégis együtt vannak.


.2011 július 9-én az Országos Fényadó Találkozón "A párkapcsolatokról fényadó szemmel" címen tartottam egy rövid előadást, aminek az első része a fényadásról, a második része a párkapcsolatokról szólt.

.
1. rész 23'38" - 2. rész 32'58"
________________________
.
A lap tetejére
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_