.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Vázlatok a fényadásról
.
Pünkösd Katalin
.
Hátralapozás 2b Előrelapozás
.
A FÉNYADÁSRÓL

A szívünkben élő, örök isteni szikra a fénypont, ahonnan a Fény kiárad, szétárad bennünk, körbevesz, és téren és időn kívül átsugárzik oda, ahová árasztjuk. Ez az önátadás alkalmával történik meg, ami alatt én azt értem, hogy az ego-nk átadja a helyét az ÉN-ünknek a tudatos döntésünk révén. "Lenni annyi, mint áradni. Létezni annyi, mint odaadottnak lenni. A folyamatos odaadottság a lét áradása. Minden azáltal van, hogy odaadott." Az idézett rész a Beszélgetések Biegelbauer Pállal * Rendhagyó Breviárium c. könyvből való.
-
A fényadás ennek formai kerete, mikéntje, melyben nincsenek szigorúan meghatározott szabályok, csak biztonsági óvintézkedések, melyek arra az esetre vonatkoznak, ha mégsem fényt adnánk. Fényt akkor adok, amikor mindenféle elvárástól mentesen lenni tudok a másik számára, azzal a bizonyos lényegi létezési móddal, mely a legértékesebb az emberi kapcsolatainkban. Ha mindent odaadok is, de ezt nem adtam oda, nem adtam semmit. Ezt az állapotot a maximális figyelem és elfogadás jellemzi, valamint egyfajta őszinteség is, mellyel meg merem mutatni magam annak, aki valójában vagyok.
"Csak mi, szabadsággal áldott emberek tudunk úgy lenni, hogy nem vagyunk. Mi tudjuk nem adni magunkat. Ezért a mi önárasztásunk a Mindenséget megrendítő gyönyörű tett, teremtés."
Idézet Biegelbauer Pál Az egészség szívében c. könyvéből.
-
Fényadó bárki lehet, mert ember-mivoltunknál fogva már annak születünk. Képesek vagyunk szeretni. Ám az ösztönös és szimpátia-alapú fénykiárasztást, ha úgy döntünk, hogy fényadóvá szeretnénk válni, fel kell, hogy váltsa a tudatos és empátián alapuló fényadás. Az előbbinél csak a szeretteinknek jut a fényből, míg az utóbbi esetben, a fénykurzuson tanultak szerint, arra törekszünk, hogy mindenkit képesek legyünk elfogadni és szeretni, hogy a másik az elfogadás csodáját megélve, ebből a rendkívül magas minőségű találkozás erejéből és öröméből merítve képes legyen visszanyerni az egészségét.
Ez leginkább úgy történik, hogy okafogyottá válik a betegsége, mert megkapja az általa igényelt szeretetet és törődést. Így a továbbiakban nincs értelme, hogy a ráfigyelést másokban az eddig esetlegesen kiváltott sajnálattal érje el. Az is lehet, hogy felismeri az egyensúlyvesztettsége okát, a betegsége üzenetét. Ha már megtettünk mindent és mégsem következik be gyógyulás, akkor marad a létünk titka iránti alázat, mellyel elfogadjuk a megváltoztathatatlant.
-
Ami a fényadásban az igazi csoda, az a saját magunk csoda-voltának felismerése és közvetítése. Az, hogy a másik ember önmaga csodaságára ébred, óriási gazdagító és gyógyító erőként fog benne működni a továbbiakban. A fényadás alkalmával eltűnnek a különbségek fényadó és fénykapó között, és mindenki számára átélhetővé válik az egység. Ez is egy viszonylag ritkán megélhető, felemelő élmény, ami a legintenzívebben akkor tapasztalható meg, ha többen adjuk a fényt valakinek. Ez nem jelent több fényt, de lelkileg jó hatású a szenvedő ember számára.
-
A fényadónak tudnia kell, hogy a másik emberrel való találkozása egy rendkívüli és különleges alkalom. Az életutak kereszteződésének a lehetősége egy kozmikus csoda (akkor is, ha mindennapos). Hogy számunkra mindig az a világon a legfontosabb, aki VAN nekünk (aki velünk van) ebben a pillanatban, mert az életünk a jelen pillanatok egymásutánja, mi mindig itt és most vagyunk, vagy nem vagyunk. Ha úgy döntünk, hogy nem vagyunk, a másikat megfosztjuk a saját létezésünk csodájának üzenetétől és az övét sem tudjuk befogadni, ha a jelen helyett a múltban vagy a jövőben időzünk.
-
Ami megismerhető az emberben, az lényegtelen. A másik embert akkor látjuk jól, ha szépnek, gyönyörűnek, csodálatosnak látjuk, úgy ahogyan a megszületésekor az édesanyja láthatta. Jónak látjuk, olyannak, aki úgy jó, ahogy van, mert akkor tudjuk elfogadni, amikor már nem akarjuk megváltoztatni, mert nem is lehet.
Ide kívánkozik Pilinszky János Átváltozás című verse:
Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek láttál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
-
Mindenki csak saját magát változtathatja meg. A szeretet biztonságában (valódiságát sokszor próbára téve) dönt a másik úgy, hogy megváltozik, de dönthet másképp is. Szabadságában áll. Mi nem tehetünk mást, mint várunk rá, de ez már a mindennapi kapcsolatokban megmutatkozó fényadói attitűd.
Nagyon nehéz ezt folyamatában megvalósítani, mert mi jobban látjuk, hogy a másiknak miben kellene változtatnia, és ezt mégsem mondhatjuk meg. A fényadás egy sarkalatos és sokat vitatott pontja éppen ez, hogy az alkalmi fényadásokon túlmenően, a mindennapi életünkben hogyan valósítsuk meg a személyválogatás, feltételszabás és viszonzásvárás-nélküliséget. Ott már nehezen működik az, hogy mindenkitől mindent elfogadok, és nem tud a másik olyat tenni, amitől az én hozzáállásom lényegileg meg tudna változni, mert szeretem.
De hogy hol van a szeretetem határa, ha van, az egyénileg változó. A mindennapi életünkben komoly próbatételek elé állítódunk, amikor a szeretteink (családunk, barátaink, kedves ismerőseink) körén túlmenően is szeretnénk felvállalni ezt az attitűdöt. Na, itt kezdődik a manicheizmus.
-
A fényadás módja mindig tőlünk függ, tehát személyiségfüggő. A lényeg, hogy amit adunk, ha fényt adunk, az mindig ugyanaz. Itt jön egy hatalmas paradoxon, ugyanis a fény úgy viselkedik annak a testében, aki kapja, mint egy intelligens energia, oda "megy" és ott használódik fel, ahol a legnagyobb szükség van rá, mindegy, hogy gyakorlatilag hová adtuk. Holott a fény sem nem erő, sem nem energia, illetőleg ez maga az erőtlenség ereje, ami akkor kezd el áradni belőlem, amikor a félelmeimből épült falakat lebontva merek az lenni, aki vagyok, teljesen védtelenül és kiszolgáltatottan. Aki szeret, az mindig védtelen és kiszolgáltatott. Tudja, hogy a másik azt kezd a szeretetével, amit akar.
-
Úgy is dönthet, hogy nem fogadja el, de ez már nem a mi dolgunk. Annak, hogy valóban fényt adunk-e, az a legfontosabb ismérve, hogy közben mindig valamiféle kiszolgáltatott bizonytalanságot érzünk, megérzi egy fényadó a másik ember nyitottságát vagy zártságát, de nem teszi szóvá. Ha nem fogadják be a fényt, nem baj. Ugyanúgy végigcsináljuk, mint annál, aki elfogadta a fényt.
A fény kiáradását is ki-ki másképp érzi. Én lüktetést érzek a tenyeremben (ha kézzel adom és elfogadják) ill. meleget. Aki kapja, érezheti úgy, mintha galván fürdőben lenne a keze (ha arra adom). A legtöbben bizsergést, és meleget, ill. lüktetést szoktak érezni, valamint nyugalmat, és azt is, hogy melyik testrészükbe jutott el, ami igen meglepő lehet. Minden akupresszúrás pont fénybelépő hely.
-
A fény pedig a testünk bármely pontján kiléptethető, de vannak spontán fénykilépő helyek: a szívgödör, a tenyereink közepe és a lábfejeink felső része. Vajon miért pont ezek?
Nagyon fontos megemlíteni, hogy a fényadás nem kötődik a kereszténységhez és más vallásokhoz sem, de bármely vallás hívei találhatnak egyezőséget a fényadás szellemiségével.
"A fény a Mindenség Szívéből árad és ez a szív bennünk dobog. Minden ember szeméből a Mindenség néz rám. Lényegünk a megismerés határán túl a Mindenségbe ágyazott. A Fény nem az esetleges létsíkok elképesztő ereje. Túl van a megismerés határán, ahol az ÉN-em révén a Mindenség Szívéhez vagyok kapcsolva. A Fény a Mindenség Szívének élete, mely bennem van."
Biegelbauer Pál (Részlet a Természetgyógyászati Magazin 1991. márciusi számában megjelent cikkéből és a fénykurzuson elhangzottakból.)
-
Nincsenek határok, mert onnan jön, ahol nincs idő és nincs tér. Bárkinek bárhová küldhetem, utólag is egy bizonyos időpontra. Na, ez is egy csoda! Azonban nincs értelme úgy küldözgetni, hogy a címzett nem tud róla (alvó embernek se adjuk), bár így is megérezheti, mint ahogy mindig megérezzük, ha a megbeszélt időpontban megkapjuk a fényt, és azt is tudjuk, ki küldte. Fényt leginkább csak annak küldjünk, akinek már személyesen is adtunk.
-
Amikor ott van előttünk egy ember, aki nagyon beteg és nagyon szenved, hajlamosak vagyunk megsajnálni és ilyenkor könnyen kibillenhetünk a fényadói attitűdből, amikor is már nem csak szeretnénk, de akarjuk és kívánjuk, hogy változzon meg ez az állapot, épüljön fel a beteg. Ilyenkor, ahogy korábban is írtam már, nem fényt, hanem az életenergiánkat adjuk neki. Ez sem baj, csak lemerülünk tőle. A fényadástól mindig feltöltődünk és gyógyulunk (pl. a rendszeresen fényt adók vérnyomás-problémája rendeződik). Ez a töltött állapot kb. 3 napig intenzíven érezhető. Természetesen az, hogy fényt adtunk-e, csak utólag derül ki.
-
Arra az esetre, ha bioenergiát adnánk, ráadásul a harmadik szemre (szemöldökök közötti csakra pontra, mely a belső látás szerve) van néhány kikötés, hogy ne ártsunk semmiképp. A fényadással lehetetlen volna ártani! Hasmenést, hányást okozhat, de ezek a megindult öntisztulási folyamat jelei.
-
A harmadik szemünkre nem adhatunk fényt saját magunknak, máshová igen, sőt érdemes. Nem adhatunk fényt a gyermekek harmadik szemére, mert a bioenergia idő előtti hormontermelésre serkentené a vele összeköttetésben álló agyalapi mirigyet. Nem adhatunk ide fényt a pszichiátriai kezelés alatt álló embereknek (skizofréneknek, elmebetegeknek stb.) és epilepsziásoknak sem, mert rohamot okozhatunk. Más gyanús esetben (ha nem vagyunk biztosak benne) nem ajánlott a 3. szemre fényt adni! Máshová mindenki kaphat fényt.
-
Nagyobb gyerekekre homlokból, szívgödörből lehet fényt küldeni (így nem kell egy helyben ülniük ez alatt). Kicsik a talpukra kaphatnak. Fogyatékos gyerekek számára is jótékony hatású a fényadás. Két oldalt az arcukra is adhatjuk. Egy éves korig: 5 percig, 2-3 éves korig: maximum 10 percig, 6-7 éves korig: 20 percig tarthat a fényadás.
-
A harmadik szemre álló helyzetben ajánlatos fényt adni, mert így kevésbé fárasztó. Ilyenkor 15-20 centiméterre tartjuk a kezünket az illető homlokától. Ha elfárad a kezünk egy idő után, úgy cserélünk, hogy fedésben legyen a másik kezünk, így nem szakad meg a fényadás). Ide egyszerre csak egy ember adhat fényt valakinek és az nem adhat a másik kezével máshová fényt másvalakinek. Az időtartam legkevesebb 7 perc kell, hogy legyen! Maximum 10 percig adhatunk erre a helyre, és naponta csak egyszer! A többinél nincs felső határ. Ha elkezd körözni az emberünk, vagy bármit érez, az azt jelzi, hogy megindult benne a gyógyulási folyamat.
-
A harmadik szemes fényadás csak vis major esetén (ha ég a ház) szakítható meg, (ill. ha aki kapja, nem bírja). Aki a fényt ide kapja, nem szólalhat meg (csak, ha rosszul érzi magát), és nem nyithatja ki a szemét, csak a végén, amikor is a két tenyerünknek a szívgödrünk előtti egymáshoz érintésével lezárjuk a fényt. Majd a 3. szem csakra pontot egyik hüvelykujjunkkal enyhén megnyomva, hüvelykujjainkkal (az ujjperc aljával és nem az ujjbegy nyomásával) a szemöldöke felett félerősen háromszor végigsimítunk a halántékgödrökig, és mindkét hüvelykujjunkkal megnyomjuk kissé a halántékait. Ez után megkérjük, hogy nyissa ki a szemét és megkérdezzük, hogy jól lát-e? Ha, Pali szavával élve "lambadáznak a szemei", még egyszer végigsimítjuk, addig ismételve, amíg jól nem lát, fokozatosan megszüntetve a nyomást.
-
Ha nem a harmadik szemre adjuk a fényt, beszélhet az illető, elmondhatja, hogy éppen mit érez, de lehetőleg kerüljük a sok beszédet, mert elvonja a figyelmünket. A kommunikáció nélküli fényadás csak a harmadik szemre vonatkozik. A harmadik szemes fényadás fent ismertetett szabályai a Biegelbauer Pál fényadó tanfolyamán készült jegyzetemből valók.
-
Általában rendkívül kellemes, jó érzés ide fényt kapni. Van, aki színeket lát, vagy zenét hall, esetleg elkezd a testében fájni valami, jelezve, hogy ott gond van. De a test kilengését, könnyezést, sírást, nevetést éppúgy kiválthat. Ha nem adhatunk valakinek valamilyen okból fényt a harmadik szemére, adjunk a szívgödrére. Teljes csendben!
-
Ha valaki fényt kér tőlünk, néhány perces megbeszélés után megkérjük, hogy tartsunk belső csendet. A belső csendhez lehetőleg egyenes gerinccel, kényelmesen leülünk, összetesszük a tenyereinket és a szívgödrünk elé emeljük, mintha imádkoznánk, ezzel egyidejűleg a lábfejeinket keresztezzük, így lezárjuk a spontán fénykilépő helyeinket, a fényadás megkezdéséig. Majd befelé figyelve, lecsendesítjük a légzésünket és a gondolatainkat. Figyelmünk középpontjába helyezzük a velünk szemben ülő embert. Számomra a fényadást megkönnyíti, ha ilyenkor elmondom magamban a fényadó imáját. Ezután megköszönjük a belső csendet egy hangosan kimondott köszönömmel és megkezdjük a fényadást.
.
A FÉNYADÓ IMÁJA
.
Köszönöm, hogy VAGY, hogy találkoztunk. Szeretlek. Elfogadlak - akárki vagy, akármilyen vagy. Nem várok tőled semmit. Nem megváltoztatni akarlak, hanem megváltozni akarok Általad. Köszönöm, hogy léted arra indít, hogy túllépjem felszíni önmagam, és a tolakodó lényegtelenen túl felismerhetem a Benned és bennem lakozó Mindenséget, azt, hogy a Mindenség Szívében egyek vagyunk.
.
Biegelbauer Pál
.
Pali arcképe
.
"Nem lehet szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség. A csend az időtlenség. A csend a változatlanság." Az idézett rész a Beszélgetések Biegelbauer Pállal *Rendhagyó Breviárium c. könyvből való.
-
Pünkösd Katalin, 2010. március 13.

________________________
.
A lap tetejére
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_