.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Gondolatébresztő
.
Tegyük jobbá magunkat
.
Hátralapozás 8 Előrelapozás
.
A megvalósítható álom

Van-e, aki még nem kívánta olyan emberek társaságát, akik mellett lehetséges volna békében, félelmek nélkül, biztonságban létezni? Amikor meghalljuk ezt a kívánságot, bizonyára jó szándékúan azzal vigasztaljuk a másikat, 'szép álom, de nem sok a realitása'. Mi most mégis arra bíztatunk, ne csak az álmaidban képzeld el ezt a lehetőséget! Az álmod sok ember álma, és azonnal valósággá válik, ha megérted, a szeretni akarás és az odaadottság állapota csak rajtunk múlik! A megfogalmazott gondolatok, kívánságok akkor tekinthetők reálisnak, ha mindazt, amit másoktól elvárunk, mi magunk már teljesítettük. Ezután már biztos lehetsz benne, létezik ilyen ember, aki nem más, mint Te magad!
-
Nem véletlenül választottuk kiinduló pontunknak a személyt és helyeztük a szentség fogalmi keretébe, hanem azért, mert megteheti, elhatározhatja és viszonzásvárás nélkül megvalósítja önmaga teljes odaadottságát, és feláldozhatja akár az egész életét is. Általában értékeljük ezt az áldozatot, és azt mondjuk, 'ilyen magatartásért a jutalom sem marad el!' Jól ismert gondolat, nincs bennük semmi újdonság. De ha az odaadottság lehetőségéhez hozzávesszük még a kölcsönösség lehetőségét is, akkor két ember esetében már itt az életünkben megkaphatjuk a jutalmat!
-
Sokan elmondták, mit éreztek és mi volt az, ami az együttlétünkkor leginkább megragadta őket belőlünk: egy olyan meleg és megnyugtatóan tiszta érzés, aminek a jelenlétével máskor is szívesen találkoznának. Ezzel nem állítjuk, hogy minden fényadó valóban angyallá lett! Ma már egyre kevesebbet mutatkozunk, és alig vagyunk láthatóak, de ez nem jelenti azt, hogy elenyészett volna a csoda. A gondolatok időtlenek és a szépségük változatlan maradt. A földön mi vagyunk a világunk istenei, és ha valamit mi nem teszünk meg, akkor az nem is valósulhat meg!
-
Mikor nem kerülünk összeütközésbe egy másik emberrel? Ha képessé válunk egymás kölcsönös tiszteletére, az igazmondásra! Kölcsönös 'igen' válasz esetében mindenki örül, minden a legnagyobb rendben van, de a 'nem' válasz esetében már felborulhat a kapcsolat, és akkor még nem vettük sorra a legnehezebb helyzetet, amikor az egyik fél igent, a másik nemet mond! Valóban a kapcsolati problémák igazi forrása az, ha nem tudjuk elfogadni a 'nem' válaszokat. Ha nem vesszük figyelembe a másik ember válaszát (kívánságát), ha továbbra is az önző ösztöneink és az érzelmeink irányítanak minket, marad a régi recept, az egymást gyötrő földi életünk.
-
A gondolataink által megérthetjük, létezik bennünk egy hatalmas erő: az eredendő tisztaság. Aki felismerte és megtalálta magában, az tudja, az önmagunkon belüli támogató ereje csak a mi hozzáállásunk függvénye. Aki megélte és érezte már magában a felemelő erejét, az azt is tudja, ennek a magunkban rejlő belső lényegnek a megtartása csak az őszinteségünkön múlik. Egyszerűen hangzik, de a gyakorlatunkban megtartani nem könnyű! Ha rajtunk kívül soha senki sem tudja meg, elég, ha csak mi tudjuk, becsaptuk-e a másik embert?
-
A személy egy független, teljesen szuverén élet megtestesülése, akiben természetes igényként születnek meg a vágyak és a kívánságok, melyek célja a megvalósulás. És ez a lehetőség pontosan ebben az anyagba zárt kettős állapotunkban válik igazán komoly kihívássá! Igaz, ez így már nem egy ingyenes ajándék, mert itt a földön csak a kölcsönösség megléte esetében kaphatunk valódi jutalmat. Hál' istennek sokan vagyunk, és biztosak lehetünk benne, egy kis jó akarattal könnyen egymásra találhatunk. Gyönyörű, embert próbáló ez a feladat, alkossuk hát meg úgy a kölcsönösség csodáját, hogy benne megvalósulhassanak a személyes álmaink is!
-
Az álmaink addig maradnak megvalósíthatók, amíg két szabad létező 'igen' válaszai kitartanak. Ilyenkor a sokszor nehezen kezelhető érzelmi, ösztöni megnyilvánulások szabadon, eredendő tisztaságágukban kelhetnek életre, és méltóképpen gazdagítják a kapcsolatot. Ha az igényeinket, döntéseinket szellemi szinten kezeljük, minden megoldás csak a megértés, az elfogadás függvénye. Ekkor képesek vagyunk a 'nem' válaszokat is köszönettel fogadni, és a szeretetteli viszonyulásunkat utána is megtartani. Legyünk minden pillanatért hálásak, amikor, akár csak öt percre is, de megadatott a harmónia!
-
Gondoljuk át jól a fontosnak tartott nézeteinket, kívánságainkat és az álmainkat! Amihez ragaszkodunk, amit elfogadunk vagy visszautasítunk, együttesen adják majd a cselekvéseink keretét, és meghatározzák az általunk elképzelt kapcsolatunkat. Amikor őszintén mondunk egymásnak igent és nemet, egy közösség esetében mindent felülmúló élményben lesz részünk, és a kölcsönösség a maga tiszta valóságában fog megmutatkozni. A találkozásainkkor már csak a megvalósításra fordíthatjuk a figyelmünket, és részesei leszünk az emberi lét igazi csodájának!

.
A lap tetejére
.
Tegyük jobbá magunkat
.
Hátralapozás 8 Előrelapozás
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_