.
Egy kisfiú egyszer elhatározta, hogy útra kel és megkeresi az Úristent. Becsomagolt magának egy pár édes csokoládés ostyát, egy-két üveg innivalót, (ha mai időkről van szó, akkor talán Coca Cola-t) és útra kelt.
Nem jutott túl messzire, amikor egy padon meglátott egy öreg bácsit, aki jobb napokat látott ruhájában előrehajolva morzsákkal etette az eléje leszállt galambokat. A kisfiú leült, és látva milyen szomorúak a bácsi szemei, megkínálta egy csokis ostyával, és inni is adott neki. Az öreg elfogadta az édességet, de nem szólt egy szót sem. Evett, ivott és egy oly gyönyörű meleg boldog mosollyal nézett a kisfiú szemébe, melyet a kisfiú ezideig még sohasem látott. Így ültek csendben még egy darabig, aztán a kisfiú felállt, és elbúcsúzott az öregtől. Az öreg ismét egy gyönyörű mosollyal válaszolt a kisfiúnak. A gyermek ezután már nem folytatta az előre célul kitűzött útját, hanem elindult hazafelé.
Amikor belépett az ajtón, édesanyja sietett elé, és meglepődve nézte az eléje táruló látványt, gyermeke piros arcát és szembeszökő boldogságát. Meg is kérdezte tőle:
- Hát és te hol jártál, hogy ilyen boldog vagy?
- Találkoztam ma az Atyaúristennel, és tudod oly gyönyörű a mosolya...
Az öregember is hazament. Otthon a fia várta, aki ugyancsak látván apja boldogságát hasonlóképpen faggatta:
- Hát és te hol jártál, hogy ilyen boldog vagy?
- Ja édes fiam, ma találkoztam az Atyaúristennel, de tudod, Ő sokkal fiatalabb, mint amilyennek képzeltem.