.
.
Biegelbauer Pál
.
FÉNYADÁS - ESZKÖZTELEN GYÓGYÍTÁS
.
"Nagyon-nagyon sokan mindmáig valamilyen energetikai gyógymódnak tekintik a fényadást. Pedig erről szó sincs. A fényadás nem energia, épp ezért igen rossz kifejezés, de jobbat jelen pillanatban nem tudok.
.
A fényadás nem bioenergia és nem is a szellemi létsík energiájának közlése. A Fény nem erő és nem energia. A Fény a mindent és mindenkit elfogadás, a megkülönböztetés és ítélet teljes hiánya, a teljes nyitottság, éppen ezért védtelenség és kiszolgáltatottság. Egyirányú áradás, amely semmi viszonzást nem kér. Csak van. És védtelensége, kiszolgáltatottsága, gyengesége a legigazibb, leghatékonyabb erő. A fény nem más, mint az isteni szeretet áradása.
Hogy történhet ez meg? Úgy, hogy lemondok a testemben és szellememben található erők alkalmazásáról. Végül nem marad semmi. Mert ponttá, semmivé kell válnunk, hogy minden lehessünk. Amikor a falat lebontjuk - ami a mi szépségünk, okosságunk, kiválóságunk - akkor cselekedni hagyjuk azt, akit a szívünk mélyén hordozunk. Erre mindenki képes, de ennél nehezebbet én a magam részéről nem ismerek. Ez a kereszténység.
.
A fényadás a cselekvő szeretet
.
A személyválogatás, feltételszabás és viszonzásvárás nélküli, a másikat teljesen elfogadó alapállásnak ad a másik számára érzékelhető formát a fényadó. Ez a teljes önmagán túllépő odafordulás a fényadás 'gyógyító mechanizmusa'. A szeretetből fakadó cselekvés nem szorítható semmiféle megszabott sorrendiség Prokrusztész-ágyába. Mert a szeretet szabad. Egyetlen technikai utasításként Aurelius Augustinus /Szt. Ágoston/ gondolatát idézhetjük: 'Szeress, és tégy amit akarsz!'
.
Van a Fényadásnak másik elnevezése is, Eszköztelen gyógyítás. Eszköztelen, mert még energiát sem használ. Gyógyítás, mert betegségeink mély oka elfogadáshiányunk. Amit nem tudunk a másikban elfogadni, azt nem fogadjuk el önmagunkban, és amit képtelenek vagyunk önmagunkban elfogadni, az betegít meg minket. Azzal, hogy elfogadjuk a másikat annak, aki, és olyannak, amilyen, elfogadjuk magunkat is, azaz gyógyulunk. Egyben lehetőséget adunk a másiknak arra, hogy szeretetünk fényében meglássa és elfogadja önmagát, azaz gyógyuljon, helyreálljon a létezése egyensúlya.
.
A másik elfogadására mindenki képes. Ahhoz, hogy valaki a betegségekhez értsen, rengeteg tanulásra van szükség. Ám ahhoz, hogy árassza önmagát, semmire. Abszolút eszköztelen. Amíg a gyógyításra törekvő iskolák legtöbbjének figyelme a betegségekre /azok megelőzésére, gyógyítására/ irányul, addig az eszköztelen gyógyítás figyelmének középpontjában a szenvedő ember áll. Az eszköztelen gyógyítás szemszögéből a betegség nem csupán testi működészavar, hanem az egész embert, sőt a Létezés egészét érintő ügy. Kiváltó okát elsősorban nem egy élettanilag kedvezőtlen környezet ártalmas hatásában vagy egy szerv meghibásodásában látja, hanem az ember lét-lényegi egyensúlyvesztésében, amely nemcsak valamely hibás döntése következményeként jöhet létre, hanem a kollektív teherviselés megkerülhetetlen tényének következménye is lehet.
.
E nézőpontból a betegség okozat, tünet, a léthazugságok tömegétől egyensúlyát vesztett univerzum embertestben felhangzó jajkiáltása. A beteg ember mindannyiunk terhét hordozza. Az eszköztelen gyógyítás számára a betegség - tünet. Tünete a másik és önmagunk elfogadás-hiányának. Mindannyian szenvedünk tőle. Éppen ezért a fényadás elsősorban nem a betegség, hanem a kiváltó ok felé fordul. Nem meg- és legyőzni akar, hanem elfogadásra törekszik.
.
A fényadás nem teszi feleslegessé, nem helyettesíti az orvosi vagy más /népi, természetgyógyászati/ kezelést! A fényadás a betegség okát, míg a gyógykezelések az okozatot számolják fel. Mindent meg kell tennünk a gyógyulás érdekében! Az eszköztelen gyógyítás, a másik teljes elfogadásának okfelszámoló gyógyító hatása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor már a betegség, azaz a tünet felszámolására irányuló gyógyító eljárások elégtelennek bizonyulnak, amikor már a tudomány, korlátait felismerve, bevallja, hogy nincs segítség. Amikor már mindent megtettünk, és már 'csak' a fény marad. De addig mindent, minden lehetőségünkre álló eszközt meg kell ragadnunk!
.
És ha mindent megtettünk, akkor marad a létünk titka iránti alázat. Az alázat, ami nem bárgyú önkisebbítés, hanem a valóság elfogadása. Ha mindent megtettünk, akkor jutottunk el a titok kapujáig, amely mögött a gyógyulás és a halál csodájának lehetősége rejtezik. Hogy melyik lép ki rajta? Azt nem a mi bányabéka-perspektívájú vágyunk és nézőpontunk szabja meg. Titok. A Mindenség Szívének titka. Üzenet, amely akár a gyógyulás öröme, akár a veszteség fájdalma, mindenképp lehetőséget ad arra, hogy elfogadásával gazdagabbá váljunk."