.
.
Biegelbauer Pál
.
A PÁRKAPCSOLATOKRÓL MÁSKÉPP
.
"Vannak az életünkben váratlan kegyelmi pillanatok. Amikor nem tudjuk nem észrevenni, hogy ki is igazán a másik. Amikor annak látjuk a másikat, aki és amilyen: minden elképzelést messze felülmúló csodának. Felragyog előttünk, szép, gyönyörű hibátlan. Bensőkben a szívünkre öleljük, és általa szívünkre öleljük a Mindenséget. Szerelmesek lettünk.
.
Szép lesz a világ, az emberek is kedvesek, és mi magunk is elkezdünk ragyogni. Azzal sem törődünk immár, hogy mit szólnak hozzá a többiek. Tudjuk, hogy a véleményük szerint mi nem vagyunk normálisak, de mit számit? Ráébredünk, hogy csak a boldogtalanságot tekintik norma szerintinek, hisz a normát megszabó többség az. Boldogan vagyunk abnormálisak. Szárnyalunk. Valóságosak lettünk. Annak látjuk a Világot, a másikat, magunkat, ami és aki - a szeretet áradásának, és olyannak, amilyen - gyönyörű titkokkal terhesnek. Elkülönültségünk megszűnik, a didergő magány szertefoszlik, az egó határai eltűnnek, és megéljük az egység csodáját. Nemcsak szerelmesek lettünk, hanem valóságosan szeretünk is. E kegyelmi pillanatban még azzal sem törődünk, hogy a másikat is megérintette-e a mi létünk csodája. Viszonzásvárás nélkül áradunk.
.
És egyszercsak visszazuhanunk a félelembe. A szeretet tovavész, marad a 'szerelem' a maga gyötrelmeivel, feneketlen magányával, ismét az egó az úr, tovatűnt az én - és marad a szeretet édessége helyett a szeretet ellentétének, a félelemnek a keserűsége.
.
Miért? Miért történik így szinte minden esetben? Vizsgáljuk meg magát a szerelmet - másképp.
.
A szerelem életünk nagy ajándéka. Abszolút ingyenes. Egyszerre csak itt van, mint minden igazán nagy és lényegi dolog, történés az életünkben. Erőfeszítést csak életünk fontos, de lényegtelen dolgai igényelnek, csak ezek 'szerezhetők meg'. Ami valóban boldoggá tesz minket, azt nem lehet akarni, nem lehet célul kitűni. Nem kell érte megdolgozni, nem kell érte fizetni. Mint derült égből a villámcsapás, itt van. Életünk legelkeserítőbb, belénk nevelt léthazugsága az, hogy csak akkor leszünk boldogok, ha valamit elérünk, megszerzünk, ha valaki vagy valami a miénk lesz, és ha nem, akkor boldogtalanok maradunk. És hiába tapasztaltuk meg akár százszor is, hogy az erőfeszítéseink árán megszerzett anyagi, sőt szellemi javak nem tesznek boldoggá - öröm van, de beteljesedés nincs, mégis bedőlünk ennek a mélyen belénk táplált hazugságnak.
.
Boldogság nem a birtoklásban, hanem az elengedésben van. Ám ez sokkal nehezebbnek tűnik, mint a szerzés. Ez utóbbinak jól bevált útjai vannak, ismerjük azokat, erre megtanítottak minket. Ám az elengedéshez egyszerűn nem értünk, sőt szégyennek, feladásnak, hűtlenségnek tekintjük. Sokszor az 'erő' - énkép teljes összetörése, a 'mélypont ünnepélye' kell ahhoz, hogy elengedjük előítéleteinket, hogy tudatára ébredjünk eredendő boldogságunknak. Sokszor nem a fájdalom árán ébredünk erre, hanem megérint minket a létezés csodája: egy kis virág, egy gyönyörű naplemente, egy ember közelsége - és boldogok vagyunk. A vallásos szóhasználat ezt kegyelemnek, Isten ajándékának nevezi, amit nem lehet 'kiérdemelni', egyszerűn jön, itt van, és tele a szívünk, túlcsorduló a boldogságunk."