.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.

.
Biegelbauer Pál
.
A PÁRKAPCSOLATOKRÓL MÁSKÉPP
 
A KAPCSOLATTEREMTÉS 1.

"Párkapcsolatot nem lehet teremteni. Azok az emberi kapcsolatok, amelyekért tenni lehet, pl. munkatársi, politikai, üzleti, szomszédi stb., azok nagyon fontos kapcsolatok az életünkben, de természetüknél fogva valamilyen érdek által motiváltak. Fontosak, de tökéletesen lényegtelenek. Ez azt jelenti, hogy általuk lehetek gazdagabb, okosabb, jobb körülmények között élő, de sem boldogabb, sem boldogtalanabb nem leszek. Csak az a lényeges az életünkben, ami boldoggá tesz. A többi lehet nagyon fontos, de teljesen lényegtelen.

A párkapcsolat lényegi kapcsolat. Ami az életünkben lényegi, arra nem a 'fontos világ' törvényei vonatkoznak, hanem a valóság törvényei. Mi a fontos világ törvényeit tanultuk, ez a szocializáltságunk tárgya. A valós világ törvényeit nem tanultuk, de nem is kell, mert azt a szívünkben hordjuk. A fontos világ törvényeit ismerjük, és úgy tűnik, hogy azok az egyedüli törvények. Ezek szerint is rendezzük be az életünket, és nem értjük miért nem működik. A szívünkben hordott valóság törvényei fel-felbukkannak, de annyira képtelennek tűnnek, hogy elhallgattatjuk, figyelmen kívül hagyjuk őket. Nem hisszük, hogy csak a valós világ törvényeit követve lehetünk boldogok, mert mást tanultunk, mást mond mindenki, más tanácsokat olvasunk, sőt a lelki élet tanácsadói is sokszor, sőt legtöbbször a fontos világ törvényeinek megtartásában, annak módszertanának követésében látják a boldogság elérhetőségét. Követjük, és nem vagyunk boldogok.

Vizsgáljuk meg, milyen törvényeket ismerünk és követünk - boldogtalanul, és milyen törvények élnek a valóságban, amelyekről ritkán vagy sohasem hallunk, de ott vannak a szívünk mélyén, s amelyeket követve boldogok lehetnénk.

Az első és legfontosabb törvény, amit belénk sulykoltak, a következő: ahhoz, hogy bármit elérj, tenned kell. És ez így igaz. Ha művelt akarok lenni, tanulnom kell, hogy pénzem legyen, azért dolgoznom kell, ha házat akarok, azt fel kell építeni, ha el akarok jutni valahová, akkor mennem kell stb. Ennek a törvénynek a módszertana: ki kell tűznöm a célt, számba kell vennem a ráfordítandó időt és energiát, az eléréséhez szükséges eszközöket, lépésről lépésre meg kell terveznem a célhoz vezető utat, a váratlanul fellépő akadályokat le kell küzdenem stb. Ismerjük. Nincs is ezzel semmi baj.

A probléma akkor kezdődik, amikor ezt a törvényt és a módszertanát életünk lényegi szférájában akarjuk érvényesíteni. Természetesnek tűnik, ugyanis folyamatosan azt sugallják: ha elérem a célomat, akkor boldog leszek. És elértem a célomat, a kemény munkával szerzett pénzen lakást vettem, és nem vagyok boldog, évek hosszú tanulása után megkaptam a diplomámat, műveltebb lettem, de nem boldog. És voltak boldog pillanataink pénz és műveltség nélkül is. Voltak boldog pillanatok, és nem kellett semmit sem tennem érte: megérintette a szívemet egy kis virág szépsége, egy naplemente, a havasok megrendítő látványa, egy kisbaba mosolya, egy arc... és a szerelem csodája. A boldog pillanatok jöttek, nem kellett értük semmit sem tenni. Hogyan lehetséges ez?

Ahhoz, hogy elérjek valamit, kell, hogy legyen elképzelésem arról, hogy mit akarok elérni, és hogyan. Az elképzelés nem valóság, az 'a még nincs, de lehet', azaz a jövő tartománya. Ha az elképzelésemet nem tudom, vagy nem úgy tudom megvalósítani, ahogyan azt elterveztem, akkor azt kudarcként élem meg, elkeserít. Ha sikeresen megvalósítottam, örülök, ám az idő megy tovább, és azonnal új terv fogan meg a fejemben, és annak megvalósítására irányulnak erőfeszítéseim.

A valóság van. A valóság nem lesz. És ami van, azt nem kell elképzelni, nem kell megvalósítani, mert van. A gyermekkora azért szép mindenkinek, mert még nincsenek képei a valóságról, még minden új és felfedezésre vár. Az izgalmas és gyönyörű valóságot érinti meg, aztán képet alkot, és a kép marad. A kép bezár. Már van képe róla, ismeri. A valóság elveszett. Mert a valóság és köztünk éppen az elképzelések állnak. A mi világunk a valósághiányos képek halmaza. Olyan a világunk, amilyen képeket őrzünk magunkban. Mindannyian egy más világban és nem a valóságban tengődünk, kivéve azon kegyelmi pillanatokat, amikor valami csoda folytán rányílik a szemünk a valóságra - és boldogok vagyunk. Aztán visszazuhanunk a gondolatszülte illúziók sivár világába.

A valóságot észre kell venni. A valóságot meg kell látni. A valóság megpillantásához fel kell ébredni. Fel kell ébredni az elképzelések, a 'fontos világ' illúzió-álmából a valóságra. A valóság minden elképzelést felülmúló csoda. A valóságot nem elképzelni kell, hanem éppen az elképzelések elengedésével felfedezni. Nyitni kell. Az elképzeléseket, az erőfeszítéseket hagyjuk életünk fontos dolgainak megvalósítására. Ott célt érhetünk vele. De csak ott. Azt is tudjuk, hogy amit így értünk el, azt mind el is fogjuk veszíteni. Minden fontos dolgot elveszítünk egyszer. Ha előbb nem, a halálunkkor egész biztosan. Ugyan mit ér a diploma, vagy a vagyon a halál árnyékában? A valóságot sohasem veszíthetjük el, mert az van. Az nem volt, nem lesz, hanem van. Van. Elveszíthetetlenül."

.
A lap tetejére
.
A párkapcsolatokról
.
Hátralapozás 17 Előrelapozás
.
Pali munkáiból
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_