.
.
Biegelbauer Pál
.
KI VAGYOK ÉN?
.
"Vizsgáljuk meg, hogy a megismerés szempontjából hogy ismerem meg a dolgokat, én hogy ismerem meg az embert, a megismerés szempontjából hogy oszthatom fel vagy hogy tárul fel előttem az ember. Az, hogy az embernek teste van, megtapintható, minden, minden olyan jegyet magán hord, ami anyagi. A funkció is és maga a test is mérhető. Az emberi test élő térbeli kiterjedés, élő testről van szó, ami annyit jelent, hogy olyan nyomokat hagy maga után, mint az élő test, az élő térbeli kiterjedés.
.
De az ember olyan nyomokat is hagy maga után, amit korántsem okadatol a pusztán térbeli kiterjedés, az élő térbeli kiterjedése. Más élő térbeli kiterjedés: az élőlények, a növények, állatok is maguk után hagyják az élő mivoltuknak a nyomait. Az ember is hagyja maga után, ugyanúgy, mint az állatok és növények, de valami többlet nyomot is hagy. Tessék körülnézni, ez az épület, a rajtunk lévő ruha, vagy egy könyvre gondolni. Ezek olyan nyomokat hordoznak, amelyeket nem okadatol az ember pusztán testi mivolta. Márpedig ami nyomot hagy, kell, hogy legyen, ami nyomot hagyjon. De hiába boncolom, szedem elemeire az emberi testet, semmit nem találok, ami elégséges magyarázatot adna arra, hogy az ember olyasmiket is csinál, amit csinál. Minket az ember nem testi működésének a nyomai vesznek körül.
.
És akkor az emberiség történetének a hajnalán megfogalmazza az ember, van bennem valami, ami nem csak a testem. Miért? Mert nyomot hagy. És ezt egy olyan fizikai valóságról nevezte el az ember, amit megint úgy nem tud megfogni, nem lát, csak a hatásait, a nyomait látja. Hogyha kinéznénk, és fújna a szél, a fák hajladoznának, tudnánk, hogy szél van, holott nem tapasztalom meg magát a szelet. És innen a magyar nyelv, és nem csak a magyar nyelv, sok nyelv a szélről nevezi el ezt a megtapasztalhatatlant, csak a nyomaiban megtapasztalható valóságot, így a magyar nyelv is (szélből a szellem).
.
Tehát van egyszer a közvetlenül megtapasztalható testem, és közvetetten a nyomaiból döbbenek rá, hogy van az embernek szellemi összetevője is. Ha megvizsgálom mind a testét, mind a szellemi mivoltát, márpedig vizsgáljuk, megismerjük. A testével foglalkozik minden olyan tudomány, ami az anyaggal, tehát a fizika, kémia, biológia, az összes köztes tudományok, és alkalmazott tudományként az antropológia, és az orvostudomány is. Az emberi szellemmel szintén foglalkozik nem egy tudományág, de leginkább a maga vegytisztaságában a pszichológia, amely az általunk hagyott nyomokat, a szellemi élet, nem a testi mivoltom nyomait, a szellemi életem nyomait vizsgálja.
.
Márpedig, ha vannak nyomok, akkor van szellem, és a nyomokat pedig elemzi, és ebből következtet, hogy milyen minőségű szellemi adottságai vannak annak az embernek. És kész, tovább nem tudok megismerni, mert közvetlenül megismerem a testet, közvetetten megismerem az ember szellemi mivoltát, és úgy érzem, hogy elégtelen, én még nem tudok az emberről valami nagyon-nagyon lényegeset.
.
Mert mi a lényeg? A lényeg az, aminek a révén a dolog az, ami. Még egyszer elmondom: a lényeg az, aminek a révén a dolog az, ami.
.
Megvizsgálom a testemet, nem vagyok azonos a testemmel. Megvizsgálom a szellemi mivoltomat, nem vagyok azonos a szellemi mivoltommal. Figyeljük csak! Megvizsgálom a testemet, megvizsgálom a szellemi összetevőmet, pszichémet, birtokokról beszélek, testemről, és a pszichémről. De hol van a birtokos? Hol van az én, akinek van teste, akinek van szellemi működése. És hiába vizsgálódom, nem találom meg a birtokost. Sem a szellemem révén, sem a testem révén nem vagyok az, aki vagyok. Ezek révén vagyok olyan, amilyen. Ilyen és olyan testem van, ilyen és olyan szellemi működésem van, de ez csak a milyenségemet jelzi, ezek az én birtokaim, és ezek révén vagyok olyan amilyen, ráadásul mind a kettő változik.
.
Testünk már korántsem olyan, mint amikor megszülettünk, és szellemi minőségünk sem olyan, mint amikor megszülettünk. És ráadásul napról napra, pillanatról pillanatra a testünk megrendítő mértékben változik: egy másodperc alatt 5 millió sejtünk keletkezik, és 5 millió sejtünk pusztul el. Csak a keringésben naponta 250 milliárd sejtünk pusztul el, és keletkezik. Az egész testünkben egy nap alatt 360 milliárd sejtünk pusztul el, és keletkezik. Irdatlan nagy számok. Egy másodperc alatt 5 millió sejtünk pusztul el, és keletkezik.
.
Szellemileg bármilyen új ismeret ér engem, változik.
Van, amikor olyan ismeret birtokába jutok, ami megrendítően megváltoztatja az egész szellemi struktúrámat. Tessék belegondolni, mindannyiunk életében van egy geocentrikus világlátás, hogy mi vagyunk a világ, középpontja a föld, felkel a nap, lenyugszik, nappal van és éjszaka, és így tovább. Mikor megtudja az ember, hogy a nap az nem egy labdányi gömb, hanem egy irdatlan nagy valami, hogy a föld forog, és mikor a heliocentrikus világkép kialakul, egészen átalakul minden bennünk. Mikor megtudtuk, hogy vannak atomok, és mik azok az atomok, és azokból a parányokból épül fel a minket körülvevő világ, ezt megtudjuk, megváltozik a (világ)képem, addig eszembe se jutott, hogy ilyen lenne. Változik a testem is és a szellemem is, mind a kettő folyamatosan változik.
.
Mit mondhatok? Azt, hogy sohasem vagyok ugyanolyan, én mindig másmilyen vagyok. De mindenki annyi idős, amennyi idős, és tudja, hogy "én ugyanaz vagyok". Nem vagyok ugyanolyan, de ugyanaz vagyok. Ez az ugyanaz-ság, ez a bennem lévő állandó, ez a konstans, ez a nem változó révén vagyok az, aki vagyok. De nem ismerem meg. Nem tudom megismerni sem közvetlenül, sem közvetetten. Tudom! És ezt a dupla határvonalat én a megismerés határának nevezném. A megismerés határán túl tudom, hogy vagyok, és ezt jobb híján nevezzük ÉN-nek. Én vagyok. Nekem van testem, nekem van szellemi működésem. Ezt nem megismerem, tudom. Én ennek révén vagyok az, aki vagyok, és nem a testem, és nem a szellemi mivoltom révén. Én nem vagyok azonos sem a testemmel, sem a szellemi mivoltommal. Én én vagyok.
.
Emlékeztek arra, hogy az én-képem abból adódik, milyen testi, milyen szellemi adottságaim vannak. Hogy milyen vagyok, ezt meg onnan tudom, hogy mások mondták nekem, 'milyen vagyok'. Az énem nem ismerhető meg, csak az ismerhető meg, hogy milyen vagyok. Mégis honnan tudom? (Mert az értelmi működésemmel megismerhetetlen az énem.) Onnan tudom, hogy ez az énem - aki vagyok - ott van létezésem legmélyebb zónájában, és az folyamatosan üzen nekem. De ezt a hangot csak akkor hallom meg, ha csendben vagyok. Belső csendben, melynek nem feltétele a külső zajmentesség. Ez a hang mindig szól hozzám, de csak akkor hallom meg, amikor csendben vagyok. Hogy milyen ez a csend, ez a megoldás kulcsa. Tudom, hogy vagyok. Erről szólt az, hogy mindannyian tudjuk, hogy soha nem volt, soha nem lesz, egyedi és megismételhetetlen csodái vagyunk a világmindenség történetének. Igen, soha nem volt, és soha nem lesz oly csoda, mint akik vagyunk. Ez tükröződik a testi és szellemi mivoltunkban is. De csak tükre. Jelzi azt, hogy ki vagyok én.
.
Az emberi testet, ha megvizsgálom, miből épül föl, mint minden anyagi valóság, atomokból, molekulákból. Ezek az atomok, pl. a testünkben lévő hidrogén atomok, adott körülmények között pontosan úgy viselkednek, mint ahogy a tőlünk 13 milliárd fényévre lévő galaxisban. Az atomok és a molekulák révén azonos, teljesen azonos vagyok a világegyetemmel. Az élő mivoltom, itt tudjuk az élet 4 milliárd éves fejlődéstörténetét, az egysejtűből lesz a több billió sejtű csoda, és azt is tudjuk, hogy az élet 4 milliárd éves fejlődéstörténetét édesanyánk szíve alatt megismételjük. És ennek a fejlődéstörténetnek a csúcsán vagyunk mi, emberek. Minden bennünk van, ami az élet összes megnyilvánulása. Bennünk van.
.
Így válik érthetővé, hogy a keleti filozófia, biztos hallottátok már, amikor azt mondja, hogy én egy vagyok az út porával, én egy vagyok az árokszéli kis virággal, én egy vagyok a nappal, a széllel, az esővel, a forrásvízzel. Mindennel egy vagyok. Amikor felujjong bennünk egy naplemente csodája, egy kis virágszirmon a harmatcsepp, akkor meg is éljük ezt az egységet. Ezért van, hogy az ember, aki ráébredt arra, hogy 'ki is vagyok én' - ők azok, akik beszélgetnek a madarakkal, a halakkal, a fákkal, aki megsimogatja otthon a virágnak, a növényeknek a levelét, mert egy vagyok vele. Érdekes, hogy aki ezt meg tudja élni, az nagyon tiszteli a dolgokat. Az élettelen dolgokat is megsimogatja, hisz én vagyok. Egy vagyok. Óriási dolog a test. Minden, ami van, szent. Nincs olyan, hogy fúj a test. Ez butaság.
.
Ez az 'én' megismerhetetlen, hiába fürkészem, nem találom, de tudom. De tudom. A megismerhetőség határa, ez innen a megismerésből átjárhatatlan, de belülről átjárható. Ez csak innen járható át. Innen tudom, hogy vagyok."