.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.

.
Biegelbauer Pál
.
KI VAGYOK ÉN?
 
A lényegi mivoltom

"Aminek a révén vagyok az, aki vagyok, az a lényegi mivoltom. Ugye mi a lényeg? Lényeg az, aminek a révén a dolog az, ami. Aminek a révén az, aki vagyok, ez a létezésem legmélyebb zónájában jelen lévő én.

Hát vizsgáljuk meg, hogy milyen ez az én!
Nem lehet róla beszélni, túl van a szavakon, a fogalmi rendszer az a megismerésem következtében alakul ki. Erre nincsenek szavak. Túl van a szavakon.
Tehát, hogyha valaki megkérdezi, hogy ki vagyok én, arra én nem tudok válaszolni. Zárójelben hadd jegyezzem meg, mi sosem azzal gyakorolunk nagy hatást a másikra, hogy milyen a testünk, ez megrendítő módon így van. Pedig mennyit gyötrődünk azon, hogy így nézzünk ki, úgy nézzünk ki. Semmit nem jelent. Az se, hogy, hogy villog az agyam, hogy milyen penge agyam van, meg minden. Semmit nem jelent. Ez számít.

Mit tehetünk, mivel adhatunk a legnagyobb segítséget a másiknak?
Nem azzal, hogy rohangálunk, teszünk-veszünk, nem azzal, hogy piszok okosakat mondunk. A fenét. Az, hogy vagyunk, vagyunk a másiknak.
Nagyon érdekes, hogy én vagyok. Itt az énemben már semmi szerepe nincs sem a térnek, sem az időnek. Mi mindig vagyunk. Nem voltunk, nem leszünk, hanem "én vagyok". Miért izgalmas ez? Mert abban a virtuális világban, amiben mi élünk, ez a virtuális énem, ez az énképem, az én egész szellemi működésem, ami megteremti a teret és az időt - holott sem tér, sem idő nincs - ez két olyan segéd fogalom az életünkben, amivel magyarázhatóvá tesszük a minket körülvevő világot.

Most vizsgáljuk meg, eléggé furcsa gondolat az, hogy se tér, sem idő. Ez megrázta a századfordulót követő évtizedek fizikusait, tessék elolvasni Heisenbergnek a párbeszédes könyvét, ahogy Bohrral beszélgetnek, és rájönnek, hogy mindkét fogalom használhatatlan mind a makrofizikában, mind pedig a mikrofizikában. Tehát a nagy világegyetemet vizsgálva, és az elemi részecskéket vizsgálva, nincs értelme sem a térnek, sem az időnek. Nos, a mi nagyon-nagyon hétköznapjainkban vizsgáljuk meg ezt a kérdést: és mi van a szemünk előtt? Az, ami van. Nézzük meg, hogy mi van, és ami nem van azt, hogy szoktuk hívni másként? Úgy, hogy nincs.

Vizsgáljuk meg a teret és az időt!
Az idő az hogy jelenik meg számunkra? Mint a pillanatok lineáris egymásutánja, ráadásul irreverzibilis, tehát visszafordíthatatlan. Válasszuk ki a megragadható időpillanatot, ezt a jelen pillanatot, és itt most egy nagyon-nagyon fontos választóvonalat húzhatunk, mert az eddigi létpillanataimat úgy hívom, hogy múlt, és megrendülve kell megtapasztalnunk, már nincs. Amit itt megtettem, nem tehetem meg nem tetté, és amit nem tettem meg, azt már soha nem tehetem megtetté a múltban. Volt, de már nincs. Vizsgáljam meg a másik tartományt, a jövőmet, és ott elég világosan látom, az még nincs. Ez csak a reményeimben él, hogy lesz. De semmi garancia nincs arra, hogy tényleg meg fogom élni ezeket. Mert az, hogy meghalunk, az biztos. S ami abszolút bizonytalan, hogy mikor. Tehát a reményeimben él, még nincs, múltam meg már nincs. Mi az, ami van? Ez pedig a jelen. Ez az egyetlen, időben, ami van.

Szoktunk beszélni az örökkévalóságról, meg egyebekről, és rettenetesen elhibázott, amikor a hittanórán az örökkévalóságról azt mondják - emlékszem, amikor kicsi hittanos voltam - hogy az örökkévalóság olyan, hogy van egy olyan magas gyémánt hegy, mint a Himalája. Arra ezer évenként elrepül egy veréb, és a tetején megfeni a csőrét. S mire ez a hegy elkopik, akkor van vége az örökkévalóságnak. Maflaság. Az örökkévalóság nem az idők végtelen egymásutánja, az örökkévalóság az időtlenség. Az időtlenség. És megérezhetjük, még nyelvileg is egy picit utolérhetjük, hogy én, és mi mindannyian mondhatjuk magunkról, én mindig vagyok. Én mindig vagyok. Ami mit jelent? Most. Én nem voltam, és nem leszek, hanem 'vanni' vagyok. Én mindig vagyok.

Most vizsgáljuk meg a teret, hogy hol vagyok!
Ha már kimondom, hogy vagyok, akkor már tudom, hogy csak a most-ról lehet szó. Nem voltam, meg hun vótam, oszt meg nem tudom, hun leszek, azt nem tudom biztosan megmondani, hol voltam, azt igen. De a legbiztosabb és megragadható, hogy hol vagyok? Rettentő nehéz rá válaszolni, itt. Itt vagyok. És ez az itt, már maga a tér, amit mi térnek is nevezünk, rendkívül relatív.

Egyszer akkor döbbentem rá, amikor mentem kocsival, és hívtak telefonon, mobilon, és kérdezték hol vagy, és mondom itt, itt a kocsiban. És, ha azt mondom, itt a kocsiban, ha csak 60-nal megyek, már 16 méterrel odébb vagyok, ha 120-szal, már 32 méterrel. De még nem is veszem be, hogy a föld forog elég rendes sebességgel. Tessék elosztani 40000-et 24-el (km/óra), úgy az egyenlítő környékén milyen irdatlan gyorsan megyünk. De akkor még mindig nem vettem számításba, hogy a föld nem kis sebességgel kering a nap körül. Akkor még azt is elhanyagoltam, hogy a mi naprendszerünk egy spirál galaxis peremén, milyen irdatlan sebességgel mozog a galaxis központja körül, tehát azt mondom itt, és már néhány 100 millió km-el vagyok odébb a térben. Ez teljesen érdektelen. Én hol vagyok? Itt.

És ennek, hogy térben csak az itt van, és időben csak a most van, megrendítő következményei vannak. Egy csodálatos könyv került a kezembe, most kezdtem el olvasni. A most hatalma, ez a címe. Mindenkinek ajánlom. A Domján Laci fordította, agykontrollosoknál lehet kapni, hozzájutni. Ez a drága lélek semmi másról nem beszél, mind a most-ról. Viszont azt piszkosul kivesézi, és egy viszonylag terjedelmes könyvben. De tessék belegondolni, milyen következménye van. Magának az életstratégiának a megfogalmazása őrült egyszerű. Ha én létezésem minden pillanatában tudnék jelen lenni, itt és most vanni, hát mi olyan boldogok lennénk, ihaj. De nagyon nagy titkot árulok el. Mi mindannyian mindig itt és most vagyunk. És mégis tudjuk, hogy mégsem vagyunk itt és most.

Mitől van az, hogy nem vagyunk itt és most?
Vizsgáljuk meg, hogy milyen következményei vannak az itt és most-nak. Hogy milyen megrendítően hülyék tudunk lenni, az ennek a fényében egészen elképesztő. Emlékszem, mentem le Bajára, hogy órát tartsak a főiskolán, és Bajától 9 km-re bedobta a törölközőt a kocsi, úgy ahogy volt. Egy nagy generálozás után az első utam volt vele, és kész, utána mehetett alkatrésznek, annyira bedöglött. És ott álltam 9 km-re Bajától, tiszta ideg voltam, s hogy nekem ott kéne lenni. Hogy micsoda hülye az ember, nem? Miről beszéltem, hogy "ott" az nincs nekem. Senkinek nincs ott. Csak volt, vagy ott lesz. Hogy kéne! Amikor azt mondom, hogy kéne, mindig arra mondom, hogy kéne, ami nincs. De hát kéne!

Nagyon-nagyon nagy titkot árulok el, nem fogjátok elhinni. Azt, hogy hol van nekünk dolgunk. Sőt, azt, hogy nem is lehet másutt dolgunk. Mit gondoltok, hol van dolgunk? Itt. Nekünk sehol máshol. Ha azt mondom ott kéne lenni, ez nagy marhaság. Miért? Mert itt vagyok. Nekem nem ott, soha sincs dolgom ott. Nekem csak itt van dolgom. És hogy öljük magunkat. Ott kéne lenni. Mivel foglalkozunk? Azzal, ami nincs, és nem azzal, ami van. Ha az életünk időtartamában legalább 1%-ban azzal foglalkoznánk, ami van, hát páratlan boldogok lehetnénk! Avval foglalkozunk, ami nincs. De nem baj. Nem baj. Miért? Mert ez van.

Ki lehet-e veckölődni ebből, és hogyan?
Érdemes megvizsgálni, hogy válunk mi lét-idiótákká. És, hogy ebben mi rossz van? Mert rettentő rossznak nevezi az emberiség ezt. Az emberiség kultúráinak, mindegyik kultúrának van hagyománya. Ez mondhatnám, a történelem előtti időben indul el, szóbeli úton terjed, de vannak olyan kultúrák, olyan hagyományok, amelyeket már viszonylag korán írásba foglaltak. Ilyen a védikus hagyomány, ilyen a kínai hagyomány, ilyen a zsidó hagyomány is. Már nagyon-nagyon korán írásba foglalták. De ilyen a Kalevala is, amit a múlt században foglaltak írásba. És van sok olyan törzsi kultúra, amit még mindig nem foglaltak írásba.

Miről beszél mindegyik, és kivétel nélkül? Hogy volt az emberiségnek, - mert mindig az emberiség történetéről szól, még akkor is, amikor egy kicsi törzsről van szó, - egy aranykora, amikor még minden jó volt. És valahogy belerondított az ember. Vagy úgy, hogy feltöri a sárkánytojást, vagy, hogy ellopja a tüzet az égről, vagy, hogy eszik a jó és rossz tudásának a fájáról, valamivel elszúrja, és ettől kezdve borzasztó rossz lesz minden. A hagyomány, bár mindig az egész emberiség történetéről beszél, nem csak arról szól, és sosem külső történet, hanem mindig belső történet, mindig belső történet, a mi életünk, külön-külön mindannyiunk élete megtalálható a hagyományokban.

És hadd mutassam be most a zsidó hagyományon keresztül, mert ezt mindannyian ismerjük, ha nem is ismerjük, legalább hallottunk róla, és amiről szó esik, arról mindannyian hallottunk, hogy a teremtéstörténet, Ádám, Éva, paradicsom és egyebek - ez rólam szól, és mindannyiunkról. Igen, a mi létezésünkben is volt ilyen aranykor. Ott voltunk édesanyánk szíve alatt, teljes és maradéktalan harmóniában a létezéssel és a világegyetemmel, világra jövünk, ugyanúgy, mint más elevenszülő állat, ugyanúgy megszül minket az édesanyánk, és teljes és tökéletes harmóniában vagyunk a világegyetemmel. És egyszer csak történik egy fordulat."
(hanganyagból készült átírás)

.
A lap tetejére
.
Ki vagyok én?
.
Hátralapozás 50 Előrelapozás
.
Pali munkáiból
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_