.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.

.
Biegelbauer Pál
.
KI VAGYOK ÉN?
 
A problémák modellje

"Ami nekünk gyötrelmet okoz, a rossz, a lényege, hogy nincs. De csak attól rossz, mert mi úgy fogalmazzuk, hogy kéne, hogy legyen. Ebben a pillanatban a nincs-ből hiány lesz. Azt hiszem, mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy attól, hogy valami hiányzik, attól még nem rossz, még nem okoz gyötrelmet. Hát ez mozdít minket előre, hogy valami kéne, és akkor azt megszerezzük. Kéne egy lakás, kéne enni, akkor elmegyünk, és eszünk. Ez kéne, az kéne, és ez mozdít meg minket. Ezt úgy hívjuk, hogy motívum. Motiváltak vagyunk. És ami elég erős motívum, ami nekem kéne, azért mi megteszünk mindent, megteszünk mindent érte, úgy, hogy felejtsük el azt, hogy lustaság, mert lustaság nincsen, csak motiválatlanság van. Az a lajhár, aki nem mozdul, gyújtsuk meg alatta a széket, úgy fel fog pattanni, hogy ihaj, motivált lesz. Ennyi.

Csak motívum-hiányos ember van.
Valami kéne, és elindulunk, ez a célkitűzés, kéne ez és ez. Hol fogalmazódik meg? A semmi birodalmában, itt az agyamban, a virtuális létben, hogy kéne valami, pl. egy asztal, tök mindegy, hogy mi, ez kéne, ez a cél. És elindulok a cél megvalósításának az útján. És beszerzek mindent, hogy össze tudjam ütni az asztalt. Igen ám, de hát nem kaptam azt a fát, amit szerettem volna. Utána járok, itt azért vannak akadályok, nehézségek, de hogyha nagyon motivált vagyok, hogy ezt megcsináljam, akkor ezeket leküzdöm. Ezért fontos, hogy a célom az vonzó, világos és megvalósítható legyen. Az első akadálynál föladom, nem vagyok eléggé motivált arra. Hát akkor nem vagyok, elengedtem, azt kész, nem kell nekem asztal. De elmehetek ezen az úton, de ez lehet ház, vagy tök mindegy, hogy mi, megyek, megyek, és egyszer csak egy olyan akadályba ütközöm, hogy világos lesz, tök világos, azt a célt, amit én kitűztem, nem tudom elérni.

Amikor megfogalmazok egy célt, az van? Nincs. Ha meg tudom valósítani a célomat, ez annyit jelent, hogy az én elképzelésem valóságazonos volt, mert el is értem. De van, amikor közbe jön egy akadály, ami lehetetlenné teszi, hogy én elérjem. Tehát le akarok menni a közértbe, mert éhes vagyok. Teljesen reális elképzelés, de még elképzelés, kinn a lépcsőn megcsúszom, és eltöröm mindkét lábamat. Egyet biztosan tudok, én már nem tudok a közértbe lemenni vásárolni, mert olyan akadályba ütközöm, ami világossá teszi - mit tesz világossá, hogy ez az elképzelés, de csak itt, a megváltoztathatatlanság falába ütközve, illúzió. Nincs valósága. Kész.

És két eset lehetséges. Vagy ragaszkodom hozzá, ilyenkor szívok, vagy elengedem. Kész. Marha nehéz elengedni az illúziót. Miért? Azért, mert ha nem lenne szép, nem lenne vonzó, akkor a rosseb se mozdulna rá. Tehát nekem ezt a célkitűzést nagyon nagyon ki kell színeznem, megőrülök érte, hogy elérjem. Ez olyan, minthogy egyik ismerősömmel történt, egy bitang nővel ismerkedett meg, - egy eszméletlenül jó nő volt, meg minden - elindult a célhoz, de egy megváltoztathatatlan falba ütközött, mert kiderült, hogy az a bomba nő férfi volt. Ez megváltoztathatatlan. Kész. Ennyi. Nem baj az, csak neki. Egyből elengedte azt az illúziót, hogy ezzel a 'nővel'... Kész. Ennyi.

Tehát egészen addig, amíg ki nem derül, addig nem illúzió, addig egy elképzelés, egy motívum, amit én el akarok érni. De van, amikor beleütközöm a megváltoztathatatlanság falába. S ilyenkor vagy elengedem, és helyére kerül a világ, vagy ragaszkodom hozzá, és gyötrődöm.

Hölgyeim és uraim, amiről itt szó volt, ez a probléma szülőatyja, a problémák modellje. Nekünk bármilyen problémánk is legyen, ennek egyedül és kizárólagos okai mi vagyunk. Senki más. Tessék végig menni! A probléma nem az, hogy én kitűztem valamit, hogy el akarom érni, hanem amikor puff kiderül, hogy nem lehet. És mikor szűnik meg a probléma? Ha én elengedem az elképzelésem, amiről itt derül ki, hogy illúzió volt. Vagy ragaszkodom hozzá, tehát a megváltoztathatatlan helyzethez való ragaszkodásom, az a problémám. Egyébként minden ragaszkodásom akkor születik meg, amikor már megvalósíthatatlan. De ez annyira átszövi a hétköznapjainkat, szinte semmink nincs a ragaszkodáson kívül, és ezért szívunk.

Mert avval foglalkozunk, ami nincs, és nem is lehetséges. Mint ahogy át akarok kelni a Tiszán, zajlik a jég, se helikopterem, se semmim nincsen, hajóm sincsen, és a híd meg leszakadt. Tök reális volt, hogy átmenjek, mert ott a híd, de leszakadt. Nem tudok. Nincs mese, nem tudok. De, ha itt ülök a parton, és zokogok, hogy én most nem tudok átmenni, pedig milyen jó lenne, arról senki nem tehet, csak én. Hogy ettől szenvedek, csak én tehetek róla.

Az, hogy minden problémámnak egyedül és kizárólag én vagyok az oka, ez a világ legvigasztalóbb ténye. Mert lehet, hogy most senki nem sóhajtott fel, hogy hála Istennek! De miért ez a legvigasztalóbb tény? Hát először is azonnal felmerül, remélem már mindenkiben felbukkant, de mennyire, hogy vigasztaló. Hát, ha valaki azt hiszi, hogy én vagyok az ő problémájának az oka, nyugodt lehetek, én nem vagyok az oka. Soha senki problémájának nem vagyunk az oka. Bárkinek bármi baja van, az, az ő baja. Ő csinálta magának.

Biztos ismeritek, de hadd mondjak el nektek, nagyon tetszett nekem, egy székely adomát. Jön haza a férjem-uram. Mondja az asszony: hallotta-e kend, hogy a szomszéd Julcsának gyermeke lesz? Hadd asszony, az, az ő baja! De azt mondják, hogy kendtől lesz. Az meg az én bajom. És velem mi lesz? Az, meg a te bajod. Éles helyzet, de ez így van."
(hanganyagból készült átírás)

.
A lap tetejére
.
Ki vagyok én?
.
Hátralapozás 51 Előrelapozás
.
Pali munkáiból
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_