.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.

.
Biegelbauer Pál
.
KI VAGYOK ÉN?
 
Én csinálom magamnak a bajt?

"Hogyhogy én csinálom magamnak a bajt? Mikor válik problémává, ha én át akarok menni a Tisza túloldalára, és zajlik a jég, se, helikopter, se jégtörő, se semmi, és a híd is leszakadt. Elfogadom azt, hogy leszakadt. Kész. Ennyi. Megcsinálhatom, hogy nem fogadom el, de akkor azt, hogy nekem nagyon rossz érzésem van ettől a hídszakadástól, egyedül és kizárólagosan én tehetek róla. Mert ragaszkodom ahhoz, ami már nem is lehetséges. De az, hogy adott esetben, amikor én elindulok a célhoz vezető úton, mert mindig valami cél felé vezető úton járunk, és, hogy mi az a nehézség, tehát megváltoztatható, és mi az, ami megváltoztathatatlan, irdatlanul nehéz. Ezért szokták mondani, hogy tegyél meg mindent, hogy elérd, legfeljebb kiderül, hogy ha nem, akkor már nem tehetsz róla.

Tehát megkülönböztetem a megváltoztathatót a megváltoztathatatlantól. Nem semmi. És leküzdeni azokat a nehézségeket, amik megváltoztathatók, megváltoztatni nagyon nehéz, és legeslegnehezebb a megváltoztathatatlant elfogadni. Miért? Mert ilyenkor kell elengedni. Nekünk, embereknek semmi se kell, mert szabadok vagyunk. Szabadon dönthetek, hogy ragaszkodom ahhoz, amit én elképzeltem, de megvalósíthatatlan, és elengedhetem.

Minden egyes illúzió elengedése egy kis halál.
Mi teli vagyunk illúzióval. Nem is gondoljuk. Csordultig, és teli vagyunk. Mi az, hogy illúzió? Ami nem az, amit én gondolok. Minden egyes illúzióvesztés sebet ejt rajtunk. S ezek a sebek fájnak. Nem lehet megúszni illúzióvesztés nélkül. Mert, ha elvesztem az illúziót, mit jelent? Hogy, ami bennem volt a valóságról, az nem az, ami a valóság. S vagy elengedem, rácsodálkozom a valóságra, vagy ragaszkodom az illúzióhoz, gyötrődöm, de akkor már el is vesztettem. Egyébként, amihez ragaszkodunk, azt elvesztettük, de nem vettük észre. Én akkor kezdek ragaszkodni valakihez, amikor már elvesztettem. Amíg nem ragaszkodom hozzá, addig eszembe se jut, hogy én ragaszkodjam hozzá, csak amikor elvesztettem. Ez mindig így van. Irtó érdekes dolog.

Ezt fogjuk vizsgálni. És hadd mondjam el nektek egy 'playboy' (majd később csöves lett) imáját. Úgy hívták, hogy Assisi Szent Ferenc.
'Uram, adj világosságot, hogy meg tudjam különböztetni a megváltoztathatót, a megváltoztathatatlantól! És adj erőt, hogy ami megváltoztatható megváltoztassam, és ami nem megváltoztatható, azt elfogadjam!'

És, ha most arra gondoltok, hát elég kevés dolog van, ami megváltoztathatatlan, akkor hadd áruljam el nektek, hogy van egy olyan megváltoztathatatlan, amiről mi nem is ismerjük fel, hogy megváltoztathatatlan. Nem is akarjuk elhinni, miután már megismertük, hogy megváltoztathatatlan. S nem az a gondunk, hogy át akarok kelni a Tiszán, és leszakadt a híd, és megváltoztathatatlan, ezt elfogadjuk, vagy bedöglik a kocsi, és nem tudok eljutni a főiskolára, ezt az ember elfogadja pár perc után, de azt, hogy a másik ember megváltoztathatatlan, azt mi nem tudjuk elfogadni!

A másik ember, az ember megváltoztathatatlan.
Az ember megváltozik, mert szabad. Életünk minden fájdalma, minden kudarca, minden problémája nem ezek a külső dolgok, hanem az, hogy a másik szabad. Csordultig vagyunk illúzióval, állandóan illúziót vesztünk, állandóan gyötrődünk és szenvedünk, és még fogunk is, mert van egy csomó, és mind el fogjuk veszteni. Van egy nagy-nagy pillanat, amikor minden illúziónkat elveszítjük. Mit jelent, amikor a valóságra nézünk rá? Kijövünk a barlangból! Pedig olyan jó meleg van, és úgy hisszük, hogy a barlangon kívül csak valami borzalom van. Nem, ott a csoda van, és ezeket a csodákat tapasztaljuk meg minden illúzióvesztésnél, minden sebződésnél. Minden szenvedésünk mögött egy-egy illúziónak, a semminek elvesztése húzódik meg. De a helyében mindig ott van a valóság. Az illúzióvesztés sebei fájnak is, de egyben nyitottá tesznek minket a valóságra.

Minden gyötrődés után sokkal nyitottabbak vagyunk.
Sokkal. Éppen tegnap láttam egy kislánykát, az édesanyjával együtt jött hozzánk látogatóba, és a kislány transzparens volt. (Mi az, hogy transzparens? Transz - parens: paro, parare = ragyogni, világolni, transz: át, keresztül, rajta, pl. transz-szibériai vasútvonal, stb.) Transzparens, az áttetsző, átragyogó - a gyereken, aki egy irdatlanul elrontott, hisztis, kis, majdnem mondtam, micsoda, teljesen megszelídült, és átragyogott az ő kis csodája, amit mindig eltakart a sok kis hisztijével, sebzettségével. Mindig eltakart, most teljesen nyitott lett. És figyeljétek meg a kórházból kijövő betegeket, amikor a gyógyulás útján valaki teljesen transzparenssé válik. Ott ragyog benne valami megfoghatatlan csoda. Minden gyötrelem, fájdalom mögött a valóság ragyog.

Nagyon-nagyon sok mindent ki lehet számítani az embernél.
Nagyon sok mindenben manipulálható az ember, de amiben kiszámítható és manipulálható, az a bennünk lévő állat. Könnyen kiszámítható, hogyha valaki az előtte ülőnek a hátsójába beleszúr egy gombostűt, az legalább is meg fog mozdulni, valamilyen többé-kevésbé kiszámítható reakciója lesz, de ami nagy nyomorúsága valamennyi társadalomtudománynak, mind a jognak, mind pedig a közgazdaságtannak, hogy az ember sok mindenben kiszámítható, sok minden előre jelezhető, de abszolút mértékig soha, mert az ember szabad. És épp a szabadsága az, ami miatt kiszámíthatatlan. A mi problémáink nem a minket körülvevő tárgyi világ megváltoztathatatlanságából származnak. Elég hamar belátjuk, és elég hamar elfogadjuk.

A mi probléma-világunk, amikor nekiütközünk a megváltoztathatatlanság falának. Az nem a tárgyi világban van, hanem ez a megváltoztathatatlan, aminek nekiütközünk, és rajta összetörünk, és illúziókat vesztünk, ez mindig a másik ember. És aki rajtunk törik össze, az azért törik össze, mert egy illúzióval szegényebb lett.

Hát vizsgáljuk meg az emberi kapcsolatokat!
Azt hiszem, előlegezhetjük, vagy már az eszünkkel azért tudjuk, hogy soha nem volt, és soha nem lesz egyedi és megismételhetetlen csodái vagyunk a világegyetem történetének, és nem csak én, hanem minden ember kivétel nélkül. Az is, hogy ami külsőleg megtapasztalható rajta, megvizsgálható, fölmérhető testi és szellemi adottságai, ezek folyamatos változás állapotában vannak, de evvel mérhetetlen nagyságrendű irodalom foglalkozik. Most menjünk a dolgok mélyére, sőt a legmélyebbre, ahonnan sokkal könnyebben megérthetővé válnak a mi életünk és kapcsolataink felszíni jelenségei, és talán még valami kiutat is találhatunk abból a nyomorúságból, amiben benne vagyunk. Már pedig, ha szenvedünk, akkor mindig valami nyomorúságban vagyunk, és valamit nem értünk a létezés lényegéből.

Sokszor szoktak útról beszélni. Egy útról, amely valahonnan valahová vezet attól az embertől, akit mi ismerünk, és énképünk van önmagunkról, elvezet ahhoz a valakihez, akik valójában vagyunk. Ezt belső útnak is szokták nevezni. A belső út során világosan érdemes látni, hogy amit én gondolok magamról, az mi, honnan származik, mi közöm hozzá? Ezt aztán világosan látjuk, nem tőlünk származik, sok közünk nincsen hozzá, mégis ez az egyetlen kapaszkodó önmagunkhoz."
(hanganyagból készült átírás)

.
A lap tetejére
.
Ki vagyok én?
.
Hátralapozás 52 Előrelapozás
.
Pali munkáiból
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_