.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Összegzett gondolatok
.
Egyensúlyunk helyreállítása
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
1.

°°°
Szeretet nélkül, elfogadás nélkül nem lehet megvalósítani a boldog emberi életet.

°°°
Az életreform: megtalálni magunkban azt a csodát, amelyet mindannyian a szívünkben hordunk. Ez belülről hatja át lényünket, és ragyogásával betölt minket és a Mindenséget.

°°°
Minden ember a fogantatás pillanatától a legszentebb szabadsággal rendelkezik. Ez a szabadság köti össze az embert az élet forrásával, ebből nyerjük a létezésünkhöz szükséges életerőt, és ezen szabadság révén válhatunk azzá, akik vagyunk.

°°°
Az ember szabad létező. Ez azt jelenti, hogy létének tudatos szférájában cselekvéseit a döntése előzi meg. A tudat az, ami megkülönbözteti más létezőktől.

°°°
Mindannyian ott hordozzuk a szabadságot a szívünkben, a saját és a mások szabadságát, ha tudomásul vesszük, ha nem.

°°°
Mindannyian abszolút védettek vagyunk a másik szellemi hatásaival szemben, legyenek azok jók vagy rosszak.

°°°
Életünkben minden kényszer látszólagos. Nekünk, embereknek sohasem kell semmit sem megtennünk. Szabadságunk lehetővé teszi, hogy akár az életünk árán is ellenálljunk a kényszernek.

°°°
A szabadságot nem elsősorban az alattvalókat irányító vezetés, hanem a szolgalelkűségben élők értetlensége és ebből eredően a szabadok iránti dühe veszélyezteti.

°°°
Akik megsértik az elemi szellemi-, természeti törvényeket, azok elkerülhetetlenül elbuknak. Ez egyaránt igaz a társadalmakra és az egyének életére is. Súlyosbító körülmény, hogy a szellemi értékek áramlásának korlátozása, tetézve a tudatos hazugságokkal, igen mélyreható következményekkel jár.

°°°
A szabad létező nem sajátítható ki. Nem lehet megszerezni. Nem megvásárolható, el nem tulajdonítható.

°°°
A másik ember, az ember megváltoztathatatlan. Az ember megváltozik, mert szabad.

°°°
Ami emberi, az csak önkéntes, szabad és kényszer nélküli lehet.

°°°
Önmagamat kell legyőzni!

°°°
A másik szabadságát maradéktalanul tiszteletben tartani annyit jelent, mint maradéktalanul odaajándékozni magamat a másiknak.

°°°

A lap tetejére
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Mindannyiunk figyelmébe
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_