.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Gondolatok a fényadásról
.
TALÁLKOZÁSAINK EMLÉKEIBŐL
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Minden és mindenki szent
.
Részletek Biegelbauer Pál 1990-es előadásaiból

"Nem kell megvárni senkinek, míg olyan tökéletes nem lesz belülről, hogy adhasson fényt. Itt és most mindenki megteheti ezt a lépést. Ez nem azt jelenti, hogy minden létpillanatomban meg kell élni, hogy én most meghaltam magamnak. Nem. Mondhatnám azt is, hogy talán még végig sem kell feltétlen gondolni, ha tudom azt, hogy mit jelent fényt adni, szeretni. Abban a pillanatban, amikor megteszem azt, hogy fényt adok, létrejön. Amikor én megteszem, létrejön.

Nem a tudatosság a legfontosabb, hanem a lét, lenni. De azért van a tudatunk, mert valamit tudatosan megélni valamilyen szinten gazdagabbnak tűnik számunkra. Mindig, amikor fényt adok, "szedjem össze magam". Egy hosszabb szemhunyás, hosszabb szempillantás - vagy beindul belülről, vagy semmi. Ha segít nekem, akkor fogalmazzam is meg magamban azt, hogy teljesen a másik felé fordulok. Ha valaki vallásos, mondjon egy imát - tisztítsa meg az Isten, hogy tisztán közvetíthessen - mert itt valami nagyon fontos dologról van szó.

Nem az én bioenergiámat adom. Nem a szellemi létsík energiáját adom. Én a végtelent adom, a Mindenség Szívébe ágyazódva. A Mindenség az, amit közvetítek. És mi ennek a megdöbbentő volta? Csak közvetítő vagyok, semmi több. Nem belőlem indul ki, hanem általam van. Egy közvetítőedény vagyok, és ennek köszönhető az, hogy nem tulajdoníthatok magamnak semmit, ami jó történik, csak közvetítő vagyok. Nem én gyógyítom meg a másikat, amikor találkozom és fényt adok. Meggyógyítottam, nem én, egyes szám első személyben, én csak közvetítő vagyok! Nem én, általam - ez mindennél fontosabb!

Most olvastam egy könyvet, volt egy mondata, ennek az örömét szeretném megosztani: A szentnek minden és mindenki szent, s addig nem vagyok szent, amíg nem látok mindenkit annak. Amíg panaszkodok, hogy milyen rossz emberek vannak (vannak tényleg, sok van), addig bennem valami komoly probléma van. Amikor mindenki szent a számomra, akkor az már nagyon jó, de amíg akárkit is elítélek, ill. akárkinél többnek tartom magam, addig nem nagyon jó. Sőt. Hát ez borzasztóan nehéz, mert vannak igazán rossz emberek, tényleg. Borzasztó, ilyen a világ.

Kivétel nélkül minden és mindenki Istenbe ágyazott. És amikor ti adtok fényt, ebben az a nagyon jó, hogy ez tényleg jó, nagyon jó. S amikor az emberek ezt megtapasztalják, akkor titeket is jónak fognak tartani, méltán. S amikor nagyon jónak érzitek magatokat, méltán, és valóban, akkor azt kérem még attól is, aki ateista, hogy imádkozzon azért, hogy törjön össze, hogy tapasztalja meg, nem több a másiknál. Mert eszünk, erőnk, szépségünk révén lehet, hogy igen, de lényegét illetően sosem vagyunk többek a másiknál.

Nincs alá- és fölé rendelés. Ez nagyon-nagyon fontos!
Amikor én teszek valakinek valamit, adhatok valakinek valamit, ő tesz nekem jót azzal, hogy neki jót tehetek. Mondhatnám, mindig meg kellene köszönni a másiknak, hogy adhattam fényt. Hogy adhattam neked valamit, hogy szerethettelek.

Nagyon paradox, látszólag önellentmondás, amit most mondok. Azzal, hogy megismerkedtünk a fénnyel, meg egyebekkel, mi nagyon gyengék is lettünk, és nekünk nagyon nagy szükségünk van arra, hogy valami úton-módon rádöbbenjünk, mi a mi életünk igazán. Ha nagyon sok sikerünk van, akkor az szintén azt jelenti, hogy igencsak gyengék vagyunk, mert szükségünk van arra, hogy sikerünk legyen. Úgy hogy boldogok azok, akiknek nagyon sok kudarcuk van, épp a fényadással kapcsolatban, mert nagyon erősek lehetnek, ha ezt a kudarcot kapják ajándékba.

És ne higgyétek azt, hogy el fog fogadni titeket majd a környezet, meg a világ, vagy bárki. Ilyen ajándékot is kap az ember, és erre nagyon szükségünk van, mert különben tejesen kétségbeesnénk. Nagyon-nagyon nehéz ezt nem csak végiggondolni, hanem végigélni. Miért? Mert tejesen más környezetben vagyunk. Még a legjobb esetben is, ha igazságos környezetben vagyunk, ha kapunk valamit, viszonozzuk, ha mi adunk, óhatatlanul viszonozni akarják. Biztosan megéltétek, hogy nem értik meg, miért nem fogadtok el semmit. De amikor megértik, hogy mit jelent, az számukra teljesen érthetetlen, ostobaság, és botrány.

De az, hogy megismerkedtünk a Fénnyel meg a fényadással, nem csak saját gyengeségünket jelenti, hanem egyben az erőt is. És még valami szörnyűt mondok! Mert ez nem csak az, ami jól hangzik - ha belegondoltok, valami iszonyat - kiválasztottságot is jelent mindenképpen. Semmi sem véletlen! Őrült nagy hatalmat jelent, nem is tudjátok milyen nagy hatalmat. De ha belegondoltok teljesen, rájöttök, ez a hatalom semmi más, mint szolgálat. Semmi más.

És itt nem tudok mást mondani, mint hogy a fényadáskor éljük meg azt, hogy akkor vagyunk igazán, amikor a másikért vagyunk, akkor vagyok leginkább önmagam. Amikor akár időt, akár tárgyat, akár szellemi értéket, ismereteket magamnál tartok, akkor a világot fosztom meg tőle. Abban a pillanatban én szegény vagyok, mert minden helyett csak ez a kevesem van, és abban a pillanatban kezdek gazdag lenni és gazdagítom a világot, mihelyt amim van, odaadom a másiknak.

Figyeljétek meg, bárhol is adunk fényt, kifényesedik a helyiség. Megérzi az ember, hol adnak fényt. Van hely, ahol akármilyen rend van, mégsem érzi jól magát az ember - lelkileg hideg. Van, ahol rendetlenség van, mégis jól érzi magát az ember - van lelke a lakásnak.

Az összeszedettség nem erőlködő görcsösséget jelent, az összeszedettség egyben elképesztő belső lazaság is (összeszedetten, rugalmasan, nyitottan). Légy összeszedett, és nyitott! Nem végiggondolni, megélni kell! Nem az kell, hogy érzelmileg meg tudjam élni, hanem a másik felé kell fordulnom. Lehet, hogy nem érzek semmit az égadta világon. Nem kell megvárni, hogy tökéletes legyek, mert mindannyian tökéletesek vagyunk, és mindannyian tökéletlenek. Lehet, hogy teljesen szétszórt vagyok, oda sem tudok figyelni, nem tudok összpontosítani. Nem is kell hozzá semmiféle érzés, élmény, hogy odaforduljak a másik felé, nem kell itt semmivel törődni, csinálni kell és nem cicózni!

Alapállás kell! Kedves "Ágoston barátom" mondta az 1300-as években: Szeress, és tégy, amit akarsz! Nem a cselekvés hogyanja és mikéntje a fontos, hanem, hogy szeressek, a többi már ajándék. Hogy milyen képességeink vannak, arról nem tehetünk, az mindig ajándék, de hogy megnyitom-e a szívemet, vagy sem, arról csak én tehetek! Erre viszont mindenki képes."

.
A lap tetejére
.
Pali korai előadásaiból
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_