.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Gondolatok a fényadásról
.
TALÁLKOZÁSAINK EMLÉKEIBŐL
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
A védelem fala
.
Amire mindig emlékezni fogunk

Mindannyiunk életében van olyan élmény, ami rádöbbent arra, hogy nagyon törékeny mécses őrzi a mi szívünk szeretetlángját. Amikor már többször összetörünk, akkor elhatározzuk, hol tudatosan, hol tudattalanul, hogy erősek leszünk, különben rámegyünk. És ki is építjük a védelem erős falát, amihez az emberi közösség készen adja nekünk a téglát.
-
Miből áll ez a fal? Vizsgáljuk meg, egy közösség mitől az, ami! Sok ember még nem közösség. Közösségben élő embereknek van valamilyen megfogalmazott, vagy megfogalmazatlan céljuk. És mivel védi magát egy közösség, mi adja egy közösségnek a kohézióját, az összetartó erejét? Hogy vannak a közösség természetéből fakadó elvárások, amely annyit jelent, hogy a közösség minden tagjának, aki oda akar tartozni, ezeknek az elvárásoknak meg kell felelni. Ha nem felel meg az elvárásoknak, a közösség kitaszítja magából, illetve az ember maga zárja ki magát a közösségből. A közösséget az elvárások védik, a közösség ereje az elvárásokban van.
-
Ugyanúgy, mint a közösség, mi magunk is hasonló elvárásokból építjük fel a védelmi falunkat. Bejöhetsz a szívembe, ha megfelelsz az én elvárásomnak. Nekem is az a célom, hogy aki a környezetemben nem felel meg az én elvárásomnak, nem úgy viselkedik, ahogy szeretném, ezekkel az elvárásokkal bírjam rá arra, amit szeretnék. Különben, ha nem felel meg az elvárásomnak, megvonom tőle a szeretetemet, és ezzel akarom megváltoztatni a környezetemben lévő embereket.
-
Miért tesszük ezt? Azért, mert nem tudjuk, hogy az ember megváltoztathatatlan. Nem megváltoztatható, hanem megváltozik, mert szabad!

Magamon változtassak!

A környezetünkben számunkra sok megváltoztatható dolog van. Meg is változtatjuk, hisz ebből áll, mondhatnám, az életünk. De ha semmi lehetőségem nincs, hogy valamin változtassak, akkor elfogadom az adott helyzetet, és abban a pillanatban, amikor elfogadom, a problémám teljesen megszűnik. Sokszor megesik, hogy itt és most nem változtathatok a helyzetemen, ekkor csak az segít, ha tudomásul veszem, mert nem áll módomban változtatni rajta, és elengedem.
-
Ha megértettük, belátjuk ezt, akkor, mondhatom úgy, hogy megnyílik a szemünk. Ha megnyílt a szemünk, és képessé váltunk elfogadni azt, ami van, ebben a pillanatban ott vagyok a létezés szívében, ott vagyok a van-ban. De ehhez el kell engednem azt, ami nincs. Így kerül minden a helyére!
-
Mire tanít a fél pohár bor esete? Az optimista azt mondja, remek, van félpohárnyi bor! A pesszimista nézi, hát ebből hiányzik fél pohár! Mivel foglalkozik? Azzal, ami nincs! A fél pohár bortól lehetek boldog, vagy nekikeseredhetek. Nem a fél pohár borral van probléma, és nem is a világgal! Itt és most van ez a pohár bor, vagy nincs itt. Itt és most soha nem tudok semmin se változtatni, itt és most csak egy dolgon tudok változtatni, magamon. Azért, hogy boldog legyek, a világon semmit sem kell változtatni. Semmit. Egyedül magamat.

Az én utam

Ezt a gyönyörű imát Assisi Szent Ferencnek tulajdonítják. Adj uram világosságot, hogy meg tudjam különböztetni a megváltoztathatót a megváltoztathatatlantól, és adj erőt ahhoz, hogy ami megváltoztatható, megváltoztassam, és azt, ami megváltoztathatatlan, elfogadjam!
-
Bármilyen elképzelésünk esetén, bármikor az utunk során, amely mindig valami cél megvalósítása felé tart, egy olyan akadály van, amin nem tudok változtatni, akkor választhatok. Vagy ölöm magamat, hogy nem megvalósítható, ragaszkodom hozzá, és nagyon el leszek keseredve, mert nem lehet az, amit én elképzeltem, vagy elfogadom a megváltoztathatatlant. Az elfogadás pillanata egyben a felismerése is annak, hogy ami az utamban megváltoztathatatlan, az nemcsak akadályoz, nemcsak azt mutatja meg, hogy mi nem az én utam, hanem egyben azt is megmutatja, hogy mi az én utam.
-
Bennünk egy óriási vágy buzog. Folyton meg akarjuk változtatni a másik embert. Miért? Mert látom, hogy rossz úton jár, mennyire boldogtalan, és szeretnék neki segíteni. Én jól végiggondoltam. Tudom, Ő nem látja, mert vak a helyzetére, ezért én elmondom neki, mit csinál rosszul, és azt is megmondom, hogy mit lehetne tenni.
-
Megkérem szépen, hogy üljünk le beszélgetni, és miközben ezeket elmondom, látom, hogy nem érti. Mikor mondom, hogy rossz úton jár, akkor védi a védhetetlent, és ahelyett, hogy belátná az én igazamat, rá kell döbbennem, hogy nemcsak vak, hanem hülye is, mert nem is érti, amit én akarok neki mondani. No ilyenkor, mert én nagyon jót akarok neki, ráveszem, hogy tegye azt, amit én jónak gondolok. Magyarán, meg akarom változtatni.
-
Tragikus, hogy a másik embert megváltoztathatónak tekintjük, pedig az ember abszolút mértékig megváltoztathatatlan. Az ember megváltozik, mert szabad. De gondoljunk csak bele, van két ember, van ő meg én. A kettő közül melyiket tudom egész biztosan megváltoztatni? Amelyiknek a megváltoztatása módomban áll, amelyiknek a lehetősége a hatalmamban áll. És sajnos ez, csak én magam lehetek! Ebben az a legmegrendítőbb, ha magamat megváltoztatom, akkor változik meg a másik is. Felmerül a kérdés, milyen irányba változtassam meg magamat? Eddig mindig meg akartam változtatni a másikat, hát most próbáljam meg, nem ezt tenni!
-
Miért van az, hogy ragaszkodunk a másik megváltoztatásához? Mert úgy tűnik, mintha megváltoztatható lenne az ember. Úgy tűnik, ha különféle hatással vagyok a másikra, akkor megváltozik. Sajnálatos, továbbra is csak a ráhatással próbálunk élni, és ezzel kíséreljük meg helyettesíteni a valódi felismerést. Pedig a jelzés már mindnyájunkban jelen van, érezzük a vágyakozást, és olykor ki is mondjuk, szeretném, ha szeretnének.

.
A lap tetejére
.
Amire mindig emlékezni fogunk
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_