.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Hozzászólások
.
Gondolatok a fényadásról
.
Vissza
.
2. P.A.

Reménykedem, levelemet nem veszik majd tolakodásnak és annak szeretettel írt sorai termékeny talajra hullanak. Örömömre szolgál, ha olyan helyre akadok, ahonnan a szeretet sugárzik. Gratulálok a csapatuknak, ígéretes lapot készítettek.
-
Ugyan már nem vagyok mai gyerek, de a szívem, akár egy húszévesé, töretlenül tele van szeretettel, az emberek és a Földünk jövője iránt érzett aggodalommal. Az Interneten, amikor csak tehetem, olyan írások és lapok után kutatok, amelyek valamilyen formában keresik a ma uralkodó erkölcsi állapotból kivezető utat.
-
Megnéztem a lapjukat, és látva, hogy az még csak most készül, először arra gondoltam, megjegyzem magamnak a címét, majd később visszatérek ide, hogy megnézzem, mi lett belőle. A következő napokban azonban egyre többet gondoltam az oldalaikat meghatározó mottókra, és kíváncsi lettem arra is, vajon miről szólhat még a fényadás. Ezzel az elnevezéssel és a Biegelbauer Pál nevére utaló hivatkozással is sok helyen találkoztam már. Az Internetről az írásait is ismerem. Azok nagyon megérintettek. Sajnálom, hogy személyesen nem találkozhattam Vele.
-
Remélem, nem sértő, ha elmondom azt is, elsősorban nem a közzétett gondolatok újdonsága ragadta meg a képzeletemet, hanem az a koncepció, ahogyan a honlapjukat felépítették. Hasonló gondolatok már bennem is megfogalmazódtak. Talán egyszer én is nyitok majd egy önálló lapot. Szerintem is a sokféleségünk bemutatása, a különböző felfogások összehasonlítása, az azonosságaink és a különbözőségeink feltárása lehet a célravezető út, aminek nyomán eljuthatunk a békességhez. Csak a szeretetre alapozva reménykedhetünk a változásban, ezért gondoltam úgy, megírom önöknek ezt a levelet.
-
Amikor én fiatal voltam, még nem volt ilyen okos csoda az életünkben, mint az Internet, ami nagyszerű lehetőséget biztosít a gondolatcserére. Az Internetről már eddig is sok-sok szép és új gondolatot sikerült összegyűjtenem. Amikor csak tehetem, ezekkel az írásokkal foglalatoskodom. Alaposan áttanulmányozom őket, a leírtakat a szívemmel is megpróbálom megérteni, majd ezután kiválasztom a számomra hitelesnek és meggyőzőnek tartott megfogalmazásokat. Gyakran a saját elképzeléseimet is papírra vetem, és más írásokkal együtt azokat úgy rendezem össze, ahogyan az az én lelkemnek kedves. Ezeket a gondolat-csokrokat a legkülönfélébb helyeken próbálom meg mások számára is hozzáférhetővé tenni. Bízom abban, hogy ez a munka is elősegíti a gyorsabb változást.
-
Az életünk megváltoztatásának egyetlen kulcsa van: a szeretet. A szeretet megértésében és gyakorlatában van a változás titka, ezért meleg szívvel ajánlom figyelmükbe a következő írásokat: A szeretet parancsa; A szeretet útja; A szeretet iskolája. Úgy gondolom, emberi lényként az a kötelességünk, hogy megtaláljuk az igazi szeretet forrását, és fejest ugorva abba hagyjuk, hogy teljesen áthasson bennünket. Az egyéni felelősségünk pedig az, hogy miközben keressük a szeretet eredetét, következetesen és kitartóan ragaszkodunk a valósághoz. Ugyanis, a valóssággal összhangban lévő helyes gondolkodás teremti meg annak lehetőségét, hogy megtaláljuk az igazi választ arra a kérdésünkre, mi a szeretet.
-
Amennyiben úgy döntenének, hogy közölhetők az alábbi írások, kérem, azokkal együtt a személyes adataimat ne tegyék közzé. Ha a levelemben leírtakkal nem értenének egyet, vagy úgy gondolják, hogy a felajánlott írások nem helyezhetők el a honlapjukon, kérem, tekintsék semmisnek a levelemet.
-
Üdvözlöm a fényadókat, és jó egészséget kívánok Önöknek a folytatáshoz.
P.A.
.
Szerkesztői megjegyzés
A felajánlott gondolat-csokrot az Ugyanarról másképpen oldalán közöltük:
.
A szeretet parancsa
.
A szeretet útja
.
A szeretet iskolája


.
A lap tetejére
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Hozzászólások
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_